Tavaly jó évet zárt a zöldség-gyümölcs ágazat
Jó évet zárt a zöldség-gyümölcs ágazat tavaly a jórészt kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően; a termés mennyisége összesen 2,97 millió tonna volt – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke a szervezet küldöttgyűlésén kedden Budapesten az MTI-nek.
Ledó Ferenc közölte: zöldségekből mintegy 15-17 százalékkal termett több a múlt évben, mint 2013-ban, gyümölcsökből pedig mintegy 26-28 százalékkal lett több a termés.
Hozzátette: a szántóföldi zöldségek össztermése elérte az 1,4 millió tonnát, a hajtatott zöldségekből 395 ezer tonnát takarítottak be. A gomba terméseredménye a múlt évben 25 ezer tonnát tett ki, a gyümölcsöké pedig elérte az 1,15 millió tonnát.
A FruitVeB elnöke elmondta: a múlt évben az enyhe tél az ágazatban gazdálkodók számára gondot jelentett, mivel sok kártevő telelt át az enyhe időjárás miatt. Az aszályos tavasz pedig a szántóföldi zöldségtermesztésben, a vetésnél okozott problémát. A gyümölcsösökben, mivel nem volt tavaszi fagy, rekordtermése lett az almának, a meggynek és a szilvának. Az augusztusi csapadékos idő a betakarítást nehezítette, és tárolási gondokat okozott, főként a hagymaféléknél és a gyökérzöldségek esetében.
Kifejtette, a relatív, illetve a tényleges túlkínálat miatt alacsonyak voltak a termelői árak, aminek hatását még mindig érzik a gazdálkodók. A magas hozamok ellenére a legtöbb zöldség- és gyümölcstermelő tevékenysége 2014-ben veszteséges lett, mivel a túlkínálat a piacon leszorította az árakat. Ez elsősorban az alma, a meggy, a hagymafélék és a gyökérzöldségek esetében volt nagyon érezhető.
Paprikából a múlt évben mintegy 230 ezer tonna termett, míg paradicsomból tavaly 172 ezer tonnát takarítottak be. A görögdinnye mennyisége 2014-ben 220 ezer tonna volt, ami 30 ezer tonnával is több lehetett volna, ha nincs a múlt év augusztusában csapadékos időjárás – jegyezte meg Ledó Ferenc. Hozzátette: zöldborsóból 95 ezer, csemegeuborkából 580 ezer, zöldbabból pedig 31 ezer tonna termett.
A gyümölcsök közül 2014-ben az almából termett a legtöbb, mintegy 820 ezer tonna, meggyből 85 ezer, szilvából pedig 75 ezer tonnát szüreteltek. A körte mennyisége 42 ezer tonnára, az őszibaracké 47 ezer tonnára, a kajszié 35 ezer tonnára, míg a cseresznye mennyisége 17 ezer tonnára rúgott a múlt évben.
A zöldség-gyümölcs ágazat elsődleges termesztési értéke mintegy 255-260 milliárd forintot tett ki, míg ennek az árunak a kiskereskedelmi értéke 700-710 milliárd forint volt. Ezek az értékek 2013-ban mintegy 10-15 százalékkal voltak alacsonyabbak.
A zöldség-gyümölcs ágazatban megtermelt áru mennyiségének mintegy 50 százaléka kerül külföldre, az ágazat 150-160 ezer család számára biztosít megélhetést – mondta a FruitVeB elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A termelők és a fogyasztók körében is egyre népszerűbb zöldség a cékla
Évről évre nő a cékla termőterülete hazánkban, a termelés modernizálásának…
Tovább olvasom >Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >