Tavaly is meghaladta az egymilliót a hévízi vendégéjszakák száma
Az orosz turisták jelentős távolmaradása ellenére is meghaladta az egymilliót a Hévízen eltöltött vendégéjszakák száma tavaly – tájékoztatta a városháza pénteken az MTI-t.
Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) közölte: a befolyt idegenforgalmi adóból számolva csaknem 1 millió 32 ezer vendégéjszakát regisztráltak tavaly a fürdővárosban 40 ezerrel, azaz 3,7 százalékkal kevesebbet a 2014-ben mért adatnál.
Hozzátette, hogy az orosz vendégek 35 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek a városban, ám ezt a kiesést időben sikerült más vendégkörrel pótolni. Példaként említette, hogy a lengyelek 114, a szlovákok 34, a csehek 11, a magyarok pedig 10 százalékkal több időt töltöttek Hévízen, mint tavalyelőtt.
A KSH statisztikája szerint 923,5 ezer éjszakát töltöttek a vendégek kereskedelmi szálláshelyeken, az önkormányzati adatok alapján pedig 99,7 ezer vendégéjszakát regisztráltak magánszálláshelyeken. Az előbbi 6 százalékos csökkenést mutat, a magánszálláshelyeken ugyanakkor 29 százalékkal több időt töltöttek a vendégek.
Horváth Orsolya, a Hévíz TDM Egyesület elnöke elmondta: a legtöbb látogató, 103,3 ezer magyar volt tavaly, s ők 354,4 ezer vendégéjszakát töltöttek a városban. Szám szerint az osztrákok, a németek majd az oroszok és a csehek szerepelnek a sorban, miközben a vendégéjszakákban a németek után az oroszok következnek, majd utánuk az osztrákok és a csehek.
Mint Horváth Orsolya hozzátette, a múlt évben 46 országból összesen 220 ezer vendég látogatott el Hévízre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >