Tavaly először csökkentek a boreladások
A vásárlások visszafogása a legalacsonyabb árkategóriájú termékcsoportban volt jellemző.
Növekvő átlagárak, ritkább és egyre kisebb mennyiségű borvásárlás – így foglalhatók össze a hazai borfogyasztás legjellemzőbb tendenciái a 2007. évben a GfK Hungária ConsumerScan adatainak tükrében. A fogyasztók leggyakrabban továbbra is asztali bort vásárolnak, de a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb minőségi kategóriák és így a magasabb ár felé.A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló ConsumerScan adatai szerint csökkenő fogyasztás és növekvő átlagár jellemezte a magyar háztartások borvásárlásait 2007-ben. A vizsgálatok szerint hosszú idő után először 2007-ben csökkent az otthoni fogyasztásra szánt borokból megvásárolt mennyiség. Míg 2004-ben 4, 2005-ben 5, 2006-ban 13 százalékkal növekedett az otthoni fogyasztás, addig a tavalyi évben 12 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ráadásul ez a mennyiségi csökkenés az értékbeli forgalom 6 százalékos visszaesésével párosult, aminek hátterében a borok literenkénti átlagárának tavaly éves szinten mért 6 százalékos növekedése áll.
Nem csökkent ugyanakkor a bort vásárlók száma – 100-ból 52 háztartás vásárolt 2006-ban és 2007-ben is valamilyen bort. A fogyasztás mérséklődésének hátterében az áll, hogy a vásárlói kosarakba alkalmanként kevesebb bor került, illetve aki vásárolt bort, az ritkábban tett így.
Érdekes módon nem a legmagasabb árú, minőségi bor szegmensében történt a vásárlás jelentősebb visszafogása, hanem a legalacsonyabb árszegmensbe tartozó asztali boroknál. Ez utóbbi típusba tartozó borok átlagára 10 százalékos drágulást mutatott, ennek is köszönhető, hogy a vásárlók negyedével fogyasztottak kevesebbet asztali borból.
A háztartások a tavalyi évben átlagosan 421 forintos literenkénti áron vásárolhattak bort. Ez az átlagár 6,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábban mért árnál. A minőségi borok literenkénti átlagára 614 forint, a tájboroké 369 forint, az asztali boroké pedig 243 forint volt. Az átlagár növekedése főleg a táj-, illetve asztali borok kategóriájában mért átlagár növekedésének tulajdonítható, miközben a minőségi borok ára minimálisan a 2006-os árak alatt maradt.
A háztartások leggyakrabban továbbra is asztali bort vásároltak, de a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb minőségi kategóriák és így a magasabb ár felé. A piacot forgalmazott érték szerint vizsgálva már jelentős eltérés mutatkozik az egyes szegmensek között: a minőségi borokból forgalmazott érték csaknem háromszor akkora, mint az asztali borok értékesítéséből befolyó összeg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >