Tavaly először csökkent az okostelefonok eladása globálisan
Tavaly 0,5 százalékkal csökkent az okostelefonok eladása a világpiacon, és ezzel először jegyeztek fel visszaesést.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint tavaly világszerte 1,46 milliárd okostelefont értékesítettek, 99,9 százalékuk iOS vagy Android operációs rendszerű (85,1 százalék Android, 14,8 százalékuk iOS) volt.
Az IDC szakértői azzal számolnak, hogy tavalyhoz képest idén némileg nő az okostelefonok globális eladása. Előrejelzésük szerint az okostelefonpiac bővülése 2017 és 2022 között átlagosan 2,8 százalék lesz, 2022-ben 1,68 milliárd okostelefont értékesítethetnek.
Az IDC számításai szerint a tavalyi eladás Kínában csaknem 5 százalékkal mérséklődött, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában 3,5 százalékkal csökkent, míg az Egyesült Államokban stagnált.
Az amerikai piackutató adatai szerint tavaly 215,8 millió iPhone talált gazdára világszerte, ami 0,2 százalékkal több a 2016. évinél, idén pedig várhatóan 3,7 százalékkal 223,8 millióra nő az eladott készülékek száma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hamarosan érkezik: jön az új biztonsági réteg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mobilt karácsonyra? Ezekre érdemes odafigyelni az első telefon választásakor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IDC kutatóvállalat: 4,4 százalékkal csökkent a táblagépkiszállítás a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

