Tavaly egyetlen uniós országban nőtt a turizmus forgalma
27-ből 26 uniós tagországban csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma tavaly – jelentette az Eurostat.
Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint összesen 1,5 milliárd vendégéjszakát töltöttek el 2009-ben az unió kereskedelmi szálláshelyein, ami 5,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Tavaly a visszaesés fokozatosan lassult: az első négy hónap forgalma 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának forgalmától, míg szeptember és december között 3,6 százalékos volt a csökkenés. Az év egészét tekintve a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák 9,1 százalékkal, a belföldieké 1,8 százalékkal csökkent.
Svédországban 0,1 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, a többi 26 tagországban viszont csökkent. Lettországban mérték a legnagyobb, 23,3 százalékos visszaesést. A második Litvánia 20,4 százalékos forgalomcsökkenéssel, a harmadik Ciprus 19,7 százalékos mínusszal. A közép-kelet-európai térségben leginkább Szlovákia idegenforgalma érezte meg a válságot, a visszaesés 18,1 százalék volt. Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest 9,5 százalékkal 14,7 millióra csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2009-ben az Eurostat jelentése szerint. A legtöbb vendégéjszakát Spanyolországból, Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Nagy-Britanniából jelentették. Erre az öt országra jutott tavaly az Európai Unió kereskedelmi szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák több mint 70 százaléka – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >