Tavaly az üdülési csekkek a szálláshelyek bevételének 9 százalékát tették ki
Több mint 21 milliárd forint értékben váltottak be üdülési csekket a kereskedelmi szálláshelyeken tavaly, ebből 14 milliárd forintot a szállodákban regisztráltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2008-ban összesen 41 milliárd forint üdülési csekket bocsátott ki. A beváltott csekkek értéke 28 százalékkal nőtt 2007-hez képest. Az üdülési csekkek 41 százalékát szállodákban, 14 százalékát panziókban váltották be.
A beváltott csekkek értéke az összes árbevétel 9 százalékát adta, ezen belül a belföldi bruttó szállásdíj 40 százalékát tette ki. A szálloda típusú egységekben és az egyéb szállástípusok esetében (turista- és ifjúsági szállók, üdülőház, kemping) a beváltott üdülési csekkek aránya a belföldi bruttó szállásdíjból 40, valamint 43 százalék volt. Az előző évhez viszonyítva a beváltott csekkek aránya az összes árbevételből 3 százalékponttal, a belföldi szállásdíj esetében 7 százalékponttal nőtt.
A korábbi években az elfogadóhelyek többségét a szállodák alkották, a panziók és az egyéb kereskedelmi szálláshelyek részesedése közel azonos volt. Az elmúlt évek során a panziók egyre inkább felzárkóztak, így 2008-ra részesedésük már meghaladta a 35 százalékot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >