Tavaly 5,6 százalékkal csökkent a cseh GDP
Csehországban tavaly éves összehasonlításban 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) – közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Az önálló cseh állam megalakulása óta (1993) ez a legnagyobb gazdasági visszaesés.
A korábbi hat évben a cseh GDP folyamatosan emelkedett.
A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a 4,8 százalékos volt a visszaesés, míg az előző negyedévhez viszonyítva már 0,6 százalékos növekedést könyveltek el.
A tavalyi évet gazdasági szempontból is alapvetően a koronavírus-járvány befolyásolta.
„A háztartások bevételei tavaly 2,8 százalékkal nőttek, kiadásaik pedig 2,9 százalékkal csökkentek, elsősorban a járvány okozta korlátozások következtében” – mondta Vladimír Kermiet, a CSÚ szakigazgatója újságíróknak. Leszögezte: ennek az állapotnak köszönhető, hogy a háztartások megtakarításai rekordmagas szintre emelkedtek.
Az általános havi kereset tavaly 36 025 koronát (504 350 forint) tett ki, az előző évhez képest reálisan 1,3 százalékkal csökkent. Ez egyebek között annak is következménye, hogy a Csehországban hatályos szabályok szerint a gazdálkodó szervezetek állami bértámogatást kaptak ugyan, de ezt nem szabad beszámítani az alkalmazottak jövedelmébe.
A külföldi tulajdonú csehországi vállalatok a GDP 7 százalékát termelték meg. Az országból kivitt osztalékok összértéke 217 milliárd koronára (3 038 milliárd forint) rúgott, a külföldi tulajdonosok a nyereségből 176 milliárd koronányit (2 464 mld forint) ruháztak be újra az országban.
Pénzügyi elemzők a cseh gazdaság 3 százalék körüli növekedésére számítanak az idén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre erősebb ellenszélben a magyar gazdaság
Hiába az élénkülő fogyasztás, a kedvezőtlen külső környezet miatt a…
Tovább olvasom >A Hungarian Food Business Program 25. eseményén 24 magyar gyártó mutatkozott be Prágában
Rekordszámú résztvevővel zajlott le a Hungarian Food Business Program jubileumi,…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >