Tavaly 45 milliárd forinttal többet költöttünk utazásra, mint négy évvel korábban
Egyre többet költenek a magyarok turisztikai célú, többnapos belföldi utazásokra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4 évvel ezelőtt 264 milliárd forintot fordítottak az utazásokra, tavaly már 45 milliárd forinttal többet – derült ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből.
A kutatás szerint a magyarok 40 százaléka havi szinten spórol, közülük minden negyedik azzal a céllal, hogy az utazási terveit megvalósíthassa, és leginkább a 24 év alatti fiatalokra jellemző, hogy üdülésre tesznek félre. A megkérdezettek 80 százaléka biztosan nem venne fel hitelt, vagy kérne kölcsön pénzt rokonától vagy barátjától azért, hogy utazását finanszírozni tudja – derült ki a kutatásból.
A legkedveltebb belföldi úti célok közül még mindig a Balaton a legnépszerűbb: tavaly mintegy 3 millió magyar választotta pihenése helyszínéül, míg a népszerűségi sorrendben második helyen álló Budapestet és térségét 2,5 millióan. A pihenési, üdülési vagy rekreációs céllal választott utazásoknál az ötnél több napot tartalmazó csomagajánlatok a legvonzóbbak – fejtették ki a jelentésben.
Az utazásra az előtakarékosság népszerűbb, mint például spórolni további tanulmányokra vagy félretenni gyerekek, unokák anyagi támogatásához, ugyanakkor a legtöbben továbbra is – a válaszadók 70 százaléka – a váratlan kiadásokra tartalékolnak – hangsúlyozzák a kutatásban.
A kutatásból is levonható, hogy egyre tudatosabban tervezik a magyarok a pénzügyeiket: jobban odafigyelnek arra, hogy mindenki csak annyit költsön, amennyit az anyagi lehetőségei megengednek – emelte ki Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >Új képzéssorozat a balatoni turizmusért: gyakorlatközpontú tréningek Keszthelyen
A balatoni turizmus fejlődésének egyik kulcsa a szolgáltatók versenyképességének növelése…
Tovább olvasom >Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban
Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >Egy kutatás szerint érdemes Budapestre többször visszatérni
Kutatást készített a Danubius Hotels a budapesti szállodáikba látogató külföldi…
Tovább olvasom >Történelmi rekordot döntött tavaly a globális hotelipar
A gazdasági kihívások és a geopolitikai bizonytalanság ellenére rekordévet zárt…
Tovább olvasom >