Tavaly 2 százalékkal nőtt a román sörpiac
Tavaly 2 százalékkal, 16,11 millió hektóliterre nőtt a román sörfogyasztás – közölte kedden a román sörgyártók egyesülete.
Az egy lakosra eső átlagos sörfogyasztás 82 liter volt 2017-ben. A söripar közvetlenül és közvetetten 85 ezer munkahelyet biztosított.
Tavaly a söriparban tevékenykedő vállalatok beruházásainak összértéke elérte a 71,8 millió eurót, ami 2 millió euróval haladta meg a 2016-os évi szintet. Az egyesület számításai szerint a gyártók évente több mint félmilliárd euró adót fizetnek az államnak.
Romániában elterjedtté vált a műanyag palackban árusított sör, de tavaly már második éve csökkent az eladott sör volumene ebben a csomagolásban, ugyanakkor még mindig az eladások felét teszi ki.
Tavaly Románia 470 ezer hektoliter sört importált, ami 30 ezer hektoliter növekedésnek felel meg, az export ugyanakkor 10 ezer hektoliterrel, 410 ezer hektoliterre mérséklődött. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Hárommilliárd eurót fektet Penny romániaia terjeszkedésébe a REWE
A német REWE csoport tízéves, hárommilliárd eurós beruházási tervet jelentett…
Tovább olvasom >Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >