Tavaly 19 százalékkal nőtt a kozmetikumokat fejlesztő Dr.Kelen árbevétele
A tartósítószer-mentes kozmetikumokat fejlesztő és forgalmazó, 20 éves múltra visszatekintő Dr.Kelen 19 százalékkal növelte nettó árbevételét tavaly, és csaknem megháromszorozódott üzemi eredménye az előző évvel összehasonlítva – közölte a társaság az MTI-vel.
A Dr.Kelen családi vállalkozás árbevétele 2012-ben meghaladta a 155 millió forintot, üzemi eredménye több mint 26,7 millió forint volt.
Az üzemi eredmény javulását a közleményben a költséghatékonyabb és takarékosabb működéssel magyarázta a vállalkozás.
Kutatás-fejlesztésre a cég árbevételének közel 10 százalékát költi.
A cég tulajdonában lévő budapesti telephelyek mérete összességében 2011-ről 2012-re 27 százalékkal nőtt, a társaság termékeit az ország több mint 3 ezer kiskereskedelmi ponton árulják.
A Dr.Kelennek jelenleg 99 féle saját terméke van forgalomban, évente átlagosan hét új, saját fejlesztésű terméke kerül a piacra.
A társaság tavaly 10 embert foglalkoztatott közvetlenül, a kihelyezett gyártás során tovább 40-50 alkalmazottal dolgozik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >