Tavaly 150 milliárd jutott hazai reklámra
Százötvenmilliárd forintos volt a hazai reklámtorta 2011-ben – derült ki a Médiapiac és Kutatás 2012 című konferencián, Tapolcán. A média, a reklám és a marketing területén dolgozó szakemberek fórumán – amelyet harmadik alkalommal rendezett meg a Médiapiac.com – Skriba Judit, a Magyar Reklámszövetség vezetője számolt be a reklámköltések alakulásáról.
A torta legnagyobb szeletét továbbra is a televízió birtokolja, bár az 55 milliárdos éves bevétel és a 36 százalékos részesedési arány 2008 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.
A sajtó 41,6 milliárdos bevétele – 28 százalékos részesedése – viszont kismértékű emelkedést mutat 2010-hez képest. Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének vezetője arról szólt, hogy 2010-hez képest a lappiaci bevételek 11 százalékot estek (bár a tavalyi prognózist már új módszerrel készítették, a két szám tehát nem teljesen összevethető). Tavaly a nyomtatott sajtó összesített árbevétele a lapeladásból származó több mint 70 milliárd forinttal együtt meghaladta a 111 milliárd forintot, tette hozzá.
Novák Péter, az IAB elnöke beszámolója szerint tavaly nettó 30 milliárd forintot, az előző évinél 12 százalékkal többet költöttek internetes reklámokra a hirdetők. (Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >