Tavaly 10,7 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene
Tavaly 10,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző évhez mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A nem élelmiszerek eladása 13,2 százalékkal, az üzemanyag értékesítése 12,4 százalékkal nőtt, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése is 6,8 százalékkal bővült.
Decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 7 százalékkal nőtt az előző hónaphoz mérten, míg 2016 decemberéhez képest a bővülés 13,4 százalék volt.
Romániában 2014 óta látványosan nő a kiskereskedelmi forgalom volumene. 2013-ban még csak 0,5 százalékos növekedést jegyeztek az előző évhez mérten, majd 2014-ben már 7 százalékos, 2015-ben további 8,9 százalékos növekedést mértek.
2016-ban kétszámjegyű, 13,5 százalékos bővülést mértek a belföldi fogyasztásban, amely tavaly ugyan mérséklődött, de még mindig két számjegyű. A növekedés meghaladta az elemzői várakozásokat, hiszen tavaly év elején egy számjegyű, a 2016-os bővülés megfeleződésére számítottak.
Romániában a belföldi fogyasztás azt követően kezdett gyors ütemben növekedni, hogy a kormány több lépcsőben csökkentette az áfakulcsot, amely most 19 százalék a korábbi 24 százalék helyett, kiterjesztette a kedvezményes 9 százalékos áfát valamennyi élelmiszerre, italra és a közétkeztetésre, illetve bér- és nyugdíjemeléseket hajtott végre.
Tavaly a román kormány 6,1 százalékos gazdasági növekedésre számít, ennek a végleges adatait még nem közölték, az idén pedig további 5,5 százalékos GDP-bővülést remél. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gazdag zöldségkínálattal találkozhatnak a fogyasztók a húsvét előtti időszakban
Bőséges zöldségkínálattal várják a vásárlókat a hazai boltok, a hazai…
Tovább olvasom >Románia szigorította a száj- és körömfájás elleni óvintézkedéseket
A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia…
Tovább olvasom >Jóval kevesebbet költünk húsvétkor, mit karácsonykor, de azért 30%-kal többet, mint egy nagybevásárlásnál
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Az élelmiszerbiztonságra is kihathat a ragadós száj- és körömfájás-járvány
Miközben a hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy megfékezzék a…
Tovább olvasom >Az euróövezetben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme márciusban
Márciusban az előzetesen becsültnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az…
Tovább olvasom >