Tartósan magas cukorárra számít az édesipari gyártó
Az Európa legnagyobb édesipari alapanyag-gyártó vállalata, a Südzucker, emelkedő bevételről és nyereségről számolt be a harmadik üzleti negyedévét zárva. A vállalat a piaci volatilitás erősödésétől is tart, miközben az ukrajnai agrárexport átmeneti vámmentessége további bizonytalanságot hoz a piaci környezetbe.

A cukorgyártás a vállalat bevételeinek közel felét generálja
Az Európa-szerte ismert Südzucker az üzleti év harmadik negyedévében 2,71 milliárd eurós bevételt ért el, amely 8,8 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét. Az üzemi eredmény is jelentős növekedést mutatott, 21,8 százalékkal 268 millió euróra emelkedett. Az első három negyedév adatai is kedvezőek voltak, a cég árbevétele 9,5 százalékkal 7,78 milliárd euróra emelkedett, míg az üzemi nyereség 60,5 százalékkal 860 millió euróra nőtt.
A cég öt meghatározó üzletágának teljesítményét vizsgálva kitűnik, hogy a CropEnergies, a bioüzemanyagok gyártásával foglalkozó részleg, volt a visszahúzó erő. Az etanol világpiaci árának csökkenése miatt a szegmens bevétele 23 százalékkal, 848 millió euróra esett vissza. A keményítőgyártó divízió is enyhén csökkent, 8,7 százalékkal kevesebb, 828 millió euró bevételt produkált. Ugyanakkor a különleges termékek üzletága és a gyümölcssűrítmények szegmense jól teljesített, mindkettő jelentős növekedést mutatott.
A cukorgyártás, amely a vállalat bevételeinek közel felét generálja, különösen kitűnően szerepelt. A bevétel 31,1 százalékkal emelkedett, elérve a 3,11 milliárd eurót. Az üzemi nyereség is kimagasló volt, 521 millió euró, az egy évvel korábbi négyszerese. Az egyetlen magyar cukorgyárat is birtokló Südzucker azonban számolnia kellett az időjárás kihívásaival Németországban, ahol a heves esőzések és a hirtelen jött hó nehezítettek a cukorrépa-betakarításban.
A vállalat vezetése a jelenlegi piaci környezetet figyelembe véve óvatosan optimista, mivel az ukrajnai agrárexport átmeneti vámmentessége további bizonytalanságot hozhat a cukorpiacra. A Südzucker továbbra is erőfeszítéseket tesz a piaci kihívások kezelésére, és a jövőbeni teljesítményére vonatkozóan is figyelemmel kíséri a változó tényezőket.
Kapcsolódó cikkeink
A magyarok kedvenc tortája a dobostorta
A torta, akár házi, akár vásárolt, fontos szerepet játszik a…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >A minőség és az ár alapján választanak a húsvéti édességek közül a vásárlók
A tudatosság jegyében telik az idei húsvéti szezon a hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >