Tart a szüret Tokaj-hegyalján

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 16. 11:27

Javában tart a korai érésű szőlők szedésével szeptember 7-én megkezdett szüret Tokaj-hegyalján, a történelmi borvidéken az idén a becslések szerint 300 ezer mázsánál is több lehet a termés, a minőség pedig jobb a tavalyinál.

A kedvező időjárásnak köszönhetően a legkorábban érő fajták felvásárlásával kezdődött meg a szüret Tokaj-hegyalján, a térség legnagyobb, állami tulajdonú cége, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 90-110 forintot fizet a termelőknek a korai érésű és a sárgamuskotályos szőlő kilójáért, ez negyven százalékkal több, mint tavaly volt.

Az úgynevezett reduktív szüret szeptember 17-én kezdődik és egy hétig tart – mondta Marcinkó Ferenc, a társaság termelési igazgatója.
Közlése szerint a szüret utolsó napjaiban gyűjtik be majd a hárslevelűt, addig a furmintot veszik át.

A reduktív bor alapanyagául szolgáló szőlők kilójáért 80 forintot fizetnek.
Mint mondta: az úgynevezett nagyszüret szeptember 24-én indul, akkor már várnak 19 mustfok fölötti szőlőket is. A 19 és 21 fok közötti termésért 85, az e fölöttiért kilónként 90 forintot adnak a termelőknek. Megemlítette: aszúra nagy az igény, ám az időjárási körülmények miatt csak nagyon kevés helyen indult meg az aszúképződés, így nem várható nagy mennyiség a különleges borok alapanyagául szolgáló szemekből.
A csaknem két és félezer termelőt integráló Tokaj Kereskedőház Zrt. megközelítőleg 300-330 ezer mázsa szőlőt prognosztizál a történelmi borvidéken, ebből összességében 120 ezer mázsa megvételét tervezi. Tavaly ez a mennyiség 80 ezer mázsa volt. A szőlő és az aszú-szemek felvásárlására több, mint 1 milliárd forintot szánnak.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink