Tarnai Richárd: fellép a hatóság a kiskorúakat alkohollal kiszolgálók ellen
A vendéglátóipari egységek és az áruházláncok kereskedelmi egységeinek jogsértései az elmúlt években jelentősen csökkentek Pest vármegyében a fogyasztóvédelmi hatóság sorozatos ellenőrzéseinek köszönhetően a főispán szerdai tájékoztatása szerint.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre a jövőben is nagy szükség lesz
Tarnai Richárd, a Pest Vármegyei Kormányhivatal vezetője közölte: munkatársai az elmúlt időszakban ellenőrizték az alkoholfogyasztás visszaszorítására szolgáló szabályok betartását a gyermek- és fiatalkorúak védelme érdekében. Kiemelten fontos a jövő nemzedékeinek egészségvédelme – hangsúlyozta.
Szomorú ténynek nevezte, hogy a negyven ellenőrzés közül 19 alkalommal – tehát 47,5 százalékban – kiszolgálták a fiatalkorúakat alkohollal. A szakemberek az ellenőrzéseket üzletekben, vendéglátóipari egységekben, benzinkutakon végezték; megállapították, hogy az eladók fizetéskor nem kérdezték meg a fiatalokat az életkorukról és nem szólították fel őket annak hitelt érdemlő igazolására – tette hozzá a főispán.
Tudatta azt is, hogy fogyasztóvédelmi hatóság 6 550 000 forint bírságot szabott ki, vagyis egy-egy jogsértés átlagosan több mint 360 000 forintba került az elkövetőknek.
Nem éri meg kockáztatni, a jogszabályokat minden esetben be kell tartani; „gyermekeink testi és lelki egészsége mindennél fontosabb”, azt óvni kell, így a fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre a jövőben is nagy szükség lesz – idézte Tarnai Richárdot a kormányhivatal közleménye.
A főispán megjegyezte, a hazai szabályozás alapvetően jól szolgálja a gyermekek védelmét, ezzel szemben az Európai Unióban van olyan ország, ahol már akár 16 évesen is vehetnek alkoholt a fiatalok.
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >Shein ellen indított közös vizsgálatot az Európai Unió – súlyos fogyasztóvédelmi aggályok merültek fel
Közösen indított eljárást a kínai Shein webáruház ellen az Európai…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >