Tanyafejlesztésre és természeti károk megelőzésére igényelhető támogatás az új pályázatokkal
Két új, együttesen mintegy 10 milliárd forint keretösszegű pályázat jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében, támogatás a tanyák infrastrukturális fejlesztésére, illetve a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásokra igényelhető – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kis Miklós Zsolt kifejtette: a tanyák infrastrukturális fejlesztésére 8,2 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amire a települési önkormányzatok legfeljebb 50 millió forint értékben, a tanyán élők pedig 6 millió forintra pályázhatnak. Előbbi esetében az önrész 5-25 százalék között mozoghat, a tanyagazdáknak azonban 35-50 százalék önerővel kell rendelkezni az uniós jogszabályok szerint. A pályázat elsősorban a tanyavillamosítást támogatja, de felhasználható a vízellátottság kialakítására, vagy egyedi szennyvízkezelésre is.
A természeti károk megelőzésére összesen 1,8 milliárd forintos felhívás jelent meg, a támogatás 100 százalékos, amelyre a gazdák összefogásával létrejövő szervezetek és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is tud pályázni. A tervek szerint minden megyében kiépülnek majd olyan rendszerek, amelyek a jégesőkárokat tudják csökkenteni – jelezte az államtitkár. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérséklődtek a tej és tejtermékek árai az év elején Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lázár János: nem agrárpolitikára, hanem vidékfejlesztésre van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



