Tánczos Barna: a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében
Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.

A helyes gazdálkodással nemcsak élelmiszer termelhető, de a környezet is megóvható (Fotó: Pixabay)
A politikus erről Csíkszeredában beszélt szombat délelőtt, a Csíkszéki Gazdanapok keretében szervezett konferencia megnyitóján. A miniszter – aki Csíkszék RMDSZ-es szenátora – úgy vélte: Nincsen mezőgazság környezetvédelem nélkül, és nincsen környezetvédelem mezőgazdaság nélkül, ezért nemcsak a mezőgazdasági, hanem a környezetvédelmi minisztériumnak is kiemelt figyelmet kell szentelnie a gazdatársadalomnak. Úgy vélte, Romániában először van esély arra, hogy az év végéig a környezetvédelmi tárca a gazdák felé felhalmozott tartozásait kiegyenlítse. Megemlítette: amikor átvette a tárca irányítását, több százmillió lejes, több év alatt felhalmozódott ilyen adósságot örökölt. A minisztérium nem fizette ki a védett erdőkre járó pótlékot, nem térítette meg a vadkárokat és az erdők őrzését. Azóta sikerült eljutni oda, hogy a minisztériumnak már nincsen 2021-es adóssága, és a 2022-es tartozások nagyobb részét is kifizették. Hozzátette: ahhoz, hogy tartozás nélkül zárhassák az évet, egy 70 millió lejes (5,6 milliárd forint) tételt kellene kapniuk még a következő költségvetés-kiigazításnál.
A miniszter továbbra is megoldatlannak találta a Natura 2000-es területeknek járó támogatások kifizetését
Úgy vélte: ha az értékes területek védelme csak megszorításokat jelent, és ehhez nem társulnak támogatások is, akkor nincsen környezetvédelem. A fotelből, a közösségi oldalakon sem a medvét, sem az erdőt nem lehet megvédeni – fogalmazott. A konferencia megnyitóján Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy az egyetem és jogelődjei már harminc éve vesznek részt a székelyföldi fiatalok agrárképzésében, és az igényeknek megfelelően újabb szakokat indítanak Székelyföldön. Ezek között a pálinkamesteri és ökogazdálkodási szakot említette. Azt is hozzátette, székelyföldi képzéseiken falugazdászok számára biztosították, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan fejlődő tudománnyal. A Csíkszéki Gazdanapok keretében a tudományos konferencia után vasárnap Csíkszentsimonban tartanak traktoros felvonulást, majd búzaösszeöntést, amelyen Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke is részt vesz.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hagyomány és innováció: Az ország legszebb gyümölcstermesztő birtokának adott át díjat a Greenman
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >