Tánctáborok Südi Iringóval, ahol a Camping sajt adta az energiát
A Camping sajt a táborok elengedhetetlen kelléke. Így volt ez Südi Iringó nyári gyerek tánctáboraiban is, ahol mintegy 120 lelkes résztvevő napi 6-8 órát gyakorolt, hogy a tábor végére már megtanuljanak legalább négy-öt vagy akár hat, 2-3 perces koreográfiát, hogy aztán a hét végén, a tábor zárásaként fergeteges előadással lepjék meg a büszke szülőket!
A gyerekek nagy részét azok teszik ki, akik év közben is szorgalmasan járnak táncolni és már mondhatjuk azt is, hogy a „tánc rabjai”.
Az energiát a táncórákhoz pedig a Camping sajt háromszögek biztosították idén is – a tavalyi sikereknek köszönhetően-, melyeket a lányok közösen majszoltak el az uzsonnák alatt.
Hogy mit ad a tábor? Südi Iringó szerint „amellett, hogy a lányok testileg megváltoznak, emellett még önfegyelmet, csapat munkát, összetartást, küzdeni akarást, fegyelmezettséget, magabiztosságot és kitartást is tanulnak.” A mozgás, a jókedv, a vidám társaság és az igazi tábori élmény garantált, csak Camping sajt háromszögből legyen elég!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Komplex töltési megoldások üzleti flottáknak Mercedes-Benz és E.ON Hungária együttműködéssel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >