Támogatás segíti a terménytárolók, tisztítók és vetőmagüzemek fejlesztését
Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében. A kiírások alapján európai uniós társfinanszírozással összesen 50 milliárd forint értékű forrásra nyújhatók majd be a támogatási kérelmek 2025. április 30-tól, illetve május 28-tól – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Ha a kivitelezéshez a gazdálkodók igénybe vesznek beruházási hitelt, akkor kamattámogatás is igényelhető lesz (Fotó: Pixabay)
Nagy István ismertette, hogy az egyik felhívás a kisebb léptékű beruházások megvalósítását szolgálja 15 milliárd forintos keretösszeggel, az elérhető támogatás mértéke támogatási kérelmenként legfeljebb 200 millió forint lehet. A másik felhívás komplex fejlesztések megvalósulását teszi lehetővé, a rendelkezésre álló forrás 35 milliárd forint, az elnyerhető támogatás mértéke pedig legalább 200 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint lehet. A támogatható tevékenységek köre kiterjed a terménytisztítók és -szárítók, vetőmagüzemek létesítésére; korszerűsítésére, továbbá a kapcsolódó eszközök, technológiák létesítésére, beszerzésére és technológiai felújítására – sorolta. Tájékoztatása szerint a kedvezményezettek a meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők vagy állami elismeréssel rendelkező termelői csoportok, termelő- és szociális szövetkezetek lehetnek.
A támogatási intenzitás mértéke alapesetben 50 százalék, de a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása esetén 70 százalék
Az 50 százalékos mérték bizonyos feltételek mellett növelhető, fiatal gazdák és gazdaságátadás esetén 15 százalékkal, ökológiai gazdálkodás és kollektív beruházás megvalósulása esetében pedig 10 százalékkal. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fejlesztések megvalósítására mindkét felhívásnál 24 hónap áll a gazdálkodók rendelkezésére. A gazdálkodók számára ugyancsak kedvező feltétel, hogy mindkét pályázatban igényelhető előleg is, a megítélt támogatási összeg 25 százalékáig, ami szintén komoly segítséget jelenthet a megvalósításban. Sőt, ha a kivitelezéshez a gazdálkodók igénybe vesznek beruházási hitelt, akkor kamattámogatás is igényelhető lesz. Ezzel a felhívással akár több száz agrárvállalkozás valósíthatja meg meglévő rendszereinek korszerűsítését vagy új rendszerek telepítését – tette hozzá a miniszter.
A felhívásokkal kapcsolatos dokumentumok, tájékoztatók az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n érhetőek el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
