Tag "KSH"

KSH: tavaly decemberben a kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg 1,4 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest

2023. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,0, naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)....

Tovább olvasom

NGM: a kormány sikeresen visszaszorította az élelmiszerinflációt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2023 decemberében a kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz mérten már második egymást követő hónapban tudott növekedést elérni, azaz 2023 végén kis mértékében,...

Tovább olvasom

Rengeteg cukrászda húzta le a redőnyt Magyarországon az elmúlt évben

Az elmúlt négy év drámai változásokat hozott a magyar vendéglátóipar számára, melynek eredményeként összesen több mint 5400 vendéglátóhely tűnt el. A katasztrófa sorozata 2020 elején kezdődött a koronavírus-járvány következtében bevezetett...

Tovább olvasom

Így változtak a McDonald’s árai az infláció hatására

Az elmúlt két évben jelentős drágulás érte el a vendéglátóhelyeket, különösen a népszerű gyorséttermeket. A Pénzcentrum felmérése szerint 2022-ben 19,8 százalékkal, míg 2023-ban 24,5 százalékkal nőttek az árak az éttermekben....

Tovább olvasom

KSH: Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,2 százalékkal lett nagyobb

2023. novemberben a kivitel volumene 3,6, a behozatalé 16 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 1,6 milliárd euró volt, az egyenleg 3,0 milliárd euróval javult az...

Tovább olvasom

KSH: Az ipari termelői árak 2023 decemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,2, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkentek

2023 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 3,6, az exportértékesítéséi 8,9 százalékkal csökkentek. Az előző hónaphoz viszonyítva...

Tovább olvasom

KSH: 21 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 decemberében 4,723 millióra bővült a munkavállalók száma, tehát 21 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt. Az adatokat kommentálva  Czomba Sándor,...

Tovább olvasom

Felívelőben a hotelipar

A hazai és a nemzetközi adatok is megerősítik, jó évet zár idén a szállodaipar. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján több mint 6 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre a...

Tovább olvasom

18 százalékkal csökkent a vágócsirke termelői ára

A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 3 százalékkal csaknem 180 ezer tonnára nőtt 2023. január és október között az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele 13...

Tovább olvasom

A vágótehén termelői ára csökkent a leginkább

Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2023 január–novemberében a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve csaknem 10 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Az összes vágás több mint kétharmadát adó...

Tovább olvasom

KSH: 2023-ban átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak

2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek...

Tovább olvasom

Kellemes meglepetés érkezett a tavalyi év végére

A decemberi inflációs adatokat tette közzé ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. A fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal csökkentek, az éves index így 5,5 százalékra csökkent, ami érdemben kedvezőbb,...

Tovább olvasom

KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg 0,8 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest

2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes...

Tovább olvasom

KSH: a vendégéjszakák száma 7,5, a vendégeké 13 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz képest

Tavaly novemberben a magyarországi turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,0 millió vendég 2,5 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 13, a vendégéjszakáké 7,5 százalékkal magasabb volt az...

Tovább olvasom

A feldolgozóipar küzd a legnagyobb munkaerőhiánnyal

Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18...

Tovább olvasom

GKI: Hogyan hat a lakossági energiaár számítás a teljes fogyasztói árindexre?

A KSH 2022 szeptemberében „innovatív” megoldást talált a megváltozott lakossági energia kiadások mérésére. Míg a többi reprezentáns esetében (986 termék és szolgáltatás) az árindex az előző (vagy az azt megelőző)...

Tovább olvasom

Megjelent az új Agrárgazdasági statisztikai zsebkönyv

A kiadvány a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar 2022. évi eredményeiről ad tájékoztatást. Az elmúlt években megjelent zsebkönyvek adatköréhez is kapcsolódva biztosítja az idősorok összehasonlíthatóságát. A nemzetgazdasági és az...

Tovább olvasom

KSH: az ipari termelés 3,2 százalékkal csökkent októberben

Az idén októberben az ipari termelés volumene 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent – erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi...

Tovább olvasom

A könnyű és a nehéz bárány termelői ára is növekedett

A KSH adatai szerint Magyarország élőbárány-exportjának mennyisége 1 százalékkal (8 ezer tonnára) csökkent, míg értéke 22 százalékkal (14 milliárd forintra) nőtt 2023 január–szeptemberében az előző év azonos időszakához képest. Az...

Tovább olvasom

KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, azonban a járműüzemanyagok 3,6 százalékkal olcsóbbak lettek – jelentette...

Tovább olvasom

KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték

2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési volumen 25 százalékos emelkedése járult...

Tovább olvasom

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest

2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai...

Tovább olvasom

GFM: az ipari teljesítmény számos szektorban csökkent

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben éves alapon 3,2 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig kismértékben, 0,6 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene. A KSH jelentése értelmében a termelés...

Tovább olvasom

A paprika termelői ára 18–21 százalékkal növekedett

A KSH adatai szerint Magyarországon 1,35 ezer hektárról 84,07 ezer tonna paprikát takarítottak be 2022-ben. Magyarország zöldpaprikából nettó exportőr. A KSH adatai szerint a zöldpaprika exportvolumene 18,62 ezer tonnára (+15...

Tovább olvasom

KSH: 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 harmadik negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérten – erősítette meg pénteken második...

Tovább olvasom

KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak

2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek – jelentette csütörtökön...

Tovább olvasom

KSH: 3,3 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

2023 harmadik negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 14, importja 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 3,3 milliárd euró volt, 616 millió euróval több a...

Tovább olvasom

A fiatal bika és a vágóüsző termelői ára emelkedett

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült Államok marhahústermelése 5 százalékkal, borjúhústermelése 11 százalékkal csökkent 2023 január–októberében 2022 január–októberéhez viszonyítva. A szarvasmarhák vágása 4 százalékkal, a vágóállatok...

Tovább olvasom

Az ipari paradicsom termésmennyisége 38 százalékkal nőhet idén

A paradicsomfeldolgozók világszövetségének (WPTC) októberi előrevetítése szerint Magyarországon az ipari paradicsom mennyisége 38 százalékkal 110 ezer tonnára nőhet 2023-ban a 2022. évihez képest. A KSH adatai szerint a friss vagy...

Tovább olvasom

Hol rontják el a férfiak, hogy évekkel kevesebbet élnek, mint a nők?

A 2022-es KSH adatok szerint egy átlagos magyar férfi születéskor várható élettartama mindössze 74 év. Ez az európai átlagtól három évvel elmarad, a nőkéhez képest pedig hat évvel kevesebb. Ez...

Tovább olvasom
Oldal