Tabajdi a dohánytermékek internetes kereskedelmének betiltását javasolja

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 27. 11:50

A dohánytermékek internetes kereskedelmének uniós szintű betiltását javasolja Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, aki az EP mezőgazdasági bizottsága részéről véleményezte az európai dohánytermék-irányelv felülvizsgálatát.

dohany-illegal

Szerdai közleményében a szocialista EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az irányelv felülvizsgálata során kiemelt figyelmet kapott az illegális cigarettakereskedelem visszaszorítása. Az új uniós szabályok értelmében minden egyes dohánytermékre egyedi azonosító kerül, és az összes cigarettaértékesítést nyomon követő rendszert állítanak fel.

Beszámolt arról, hogy a mezőgazdasági bizottság nevében javaslatot tett a fiatalkori dohányzás hatékony visszaszorítására, ami szerinte az „Európai Dohányzásmegelőzési Alap” felállításával érhető el.

„Szintén kezdeményeztem, hogy a dohánytermékek internetes kereskedelmét uniós szinten tiltsuk be, mivel ez lehet a leghatékonyabb módja a fiatalok egészségvédelmének és az illegális kereskedelem visszaszorításának” – tette hozzá.

A politikus szerint ugyanakkor törekedni kell arra is, hogy a dohányzásellenes rendelkezések mellékhatásaként a dohánytermesztőket ne lehetetlenítsék el olyan elszegényedett régiókban, ahol nincs más munkalehetőség. Tabajdi adatai szerint Európában 400 ezer állampolgár sorsa függ a dohánytermesztéstől, azon belül Magyarországon pedig 30 ezer nyírségi, hajdúsági és kiskunsági embernek biztosít megélhetést a dohánytermesztés.

Közleményében a szocialista EP-képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon növekszik az illegális cigarettaforgalom, és erősödik a termelői dohány feketepiaca. Szerinte a magyar kormány „a trafikmutyival és a megemelt cigarettaárakkal nem a fiatalkori dohányzás visszaszorítását érte el, hanem támogatta a feketepiacot, növelte az illegális cigarettakereskedelmet”.

Tabajdi Csaba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki statisztikájára hivatkozott, miszerint „a trafikmutyi előtt” 1025 millió szál cigarettát értékesítettek a gyártók, míg a 2013 júliusában már csak 623 millió szálat.

„Mint a környezetvédelmi és közegészségügyi bizottság tagja elégedett lennék, ha a dohányzás ilyen mértékben csökkent volna Magyarországon. Ugye azonban nem hisszük el, hogy pár hónap leforgása alatt ennyivel kevesebben dohányoznak?” – tette fel a kérdést. Szerinte a megnövekedett cigarettaáraknak betudhatóan az emberek inkább ismerősöktől vagy utcai árusoktól vásárolnak, ennek következtében pedig egyre több trafik zár be. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink