Szüret Tokaj-Hegyalján
A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével megkezdődött szombaton a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák.
A borvidék legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. a sárgamuskotály kilójáért 60 forintot fizet, a többi korai szőlő ára 55 forint. A muskotályosból 10 ezer mázsányi kerülhet a présházakba.
A kereskedőház mintegy kétezer termelővel áll kapcsolatban, tőlük összesen 95 ezer mázsa szőlő átvételét tervezik ebben az idényben. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta, hogy becslések szerint hozzávetőleg 350 ezer mázsa szőlő teremhet, mely csaknem ötödével kevesebb, mint az elmúlt évben. Miután idén más borvidékeken hamarabb megkezdődött a szüret, ide a felvásárlók már kevesebb pénzzel érkezhetnek, és előfordulhat, hogy 50-100 ezer mázsa szőlőnek nem lesz vevője. Nem kedvez a helyzetnek az sem, hogy még a tavalyi bor túlnyomó hányada is a pincékben van.
Marcinkó Ferenc a lepárlási támogatás igénybevételében látja a megoldást, azzal ugyanis kivonhatnák a borfelesleget a piacról. A hegyközségi elnök attól tart, hogy a hosszú ideje tartó nehézségek miatt mind több gazda igényli majd a kivágási támogatást, ami eddig nem volt jellemző a borvidékre – közli az MTI Eco.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >