Szűk többségben a vasárnapi nyitva tartás hívei
A közvélemény megosztott abban a kérdésben, jó-e, ha államilag szabályoznák, megtiltanák a vasárnapi munkavégzést – derül ki a Medián felméréséből.
A javaslatot támogatók aránya nőtt ugyan az elmúlt években, de a felnőtt népesség kétharmadának egy ilyen intézkedés kisebb-nagyobb kellemetlenséget okozna.
A KDNP régóta szorgalmazza, hogy néhány kivételtől eltekintve vezessék be a vasárnapi nyitva tartás tilalmát. Ám a magyarok 52 százaléka nem ért egyet ezzel. Igaz, összességében az elmúlt néhány évben megszaporodott a vasárnapi zárva tartást pártolók aránya: a 2007-es 37-ről 46 százalékra.
Az intézkedés lehetséges gazdasági következményeiről sincs egységes vélemény. Tavaly tavasszal többen úgy vélték, a vasárnapi zárva tartással költséget spórolhatnának a vállalkozók, s kevesebb dolgozót kell elbocsátani. Ám mások úgy vélik, ez jelentős bevételkiesést jelentene a cégeknek, a kisebb nyereség kevesebb kincstári befizetéssel járna, s veszélyeztetné az alkalmazottak állását, illetve elmaradna a vasárnapi pótlék. De legfőképpen – vélik az ellenzők – a vásárlók számára lenne hátrányos: egy tavalyi kormányzati adat szerint a heti forgalom több mint 15 százaléka vasárnapra esik – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkopott a Labubu-láz: zuhannak az árak a másodpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >