SZTNH: a hazai oltalomszerzés éllovasai a legsikeresebb magyar cégek között
Csaknem 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmányából. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége 114 országban mutatható ki. A vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelemben – összegezte a kutatás eredményeit csütörtöki közleményében a hivatal.
Az 2015 és a 2019 között összesen majdnem 22 ezer szabadalmi bejelentést tett a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító (TOP100) magyarországi vállalat. A termékek és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló védjegyet a társaságok összesen több mint 8800 alkalommal jelentettek be, miközben a formaterveket védő mintaoltalmat, azaz design oltalmat mindössze 37 esetben igényeltek.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke kiemelte, Magyarországon évi 700 milliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre. A szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják Magyarország GDP-jének közel felét, a foglalkoztatásnak pedig majdnem a harmadát, ami túlszárnyalja az Európai Unió átlagát is. A szellemi tulajdon védelmének fontosságát felismerő legnagyobb hazai vállalatok egyre tudatosabban alkalmazzák az iparjogvédelmi eszközöket, ennek ellenére a hazai cégek aktivitása továbbra is rendkívül koncentrált, azaz mindössze pár vállalat kezében összpontosul a bejelentések döntő többsége – hangsúlyozta a hivatal elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai kkv-szektorban évről évre nő azon cégek száma, amelyek valamilyen oltalommal védik innovációs eredményeiket, ennek köszönhető az is, hogy a pandémia ellenére szinte minden oltalmi formában nőtt a benyújtott bejelentések száma.
A TOP100 cég közül csupán öt vállalat nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik. A Richter, a Sanofi-csoport, az EGIS Gyógyszergyár és a TEVA Gyógyszergyár mellett az elsősorban kőolaj-feldolgozással foglalkozó Mol szerepel még a legjobb ötben. A legaktívabb piaci szereplő a Richter volt, összesen 8984 bejelentéssel.
A vizsgált vállalatok leggyakrabban Magyarországon igényeltek szabadalmat (2885 szabadalomcsalád esetében), ugyanakkor földrajzi tekintetben is igen széles körben mutattak aktivitást az iparjogvédelem területén. A bejelentések földrajzi eloszlása oltalmi formánként meglehetősen eltérően alakult. A szabadalmak esetében a TOP100 cég a legtöbb ügyet Magyarország után elsősorban a fejlett európai és észak-amerikai országokban indította. Ezzel szemben a legtöbb védjegybejelentés az egykori Szovjetunió területén lévő államokat célozta meg (elsősorban a vegyipari vállalkozások révén), a formatervezésiminta-oltalmak döntő többsége pedig az Európai Unió tagállamait érintette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
SZTNH: jelenetős támogatásokat kap a szellemitulajdon-védelem
Január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe…
Tovább olvasom >KIM: az innovációt iparjogvédelemmel kell óvni a piacokon
Az iparjogvédelem azért is fontos, mert az innovációkat nemcsak létre…
Tovább olvasom >SZTNH: Még 12 napig regisztrálhatnak a cégek projektcsoport-minősítésre
Február végéig van lehetőségük a vállalkozásoknak projektcsoport-minősítési eljárásra regisztrálni a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >