Szövetkezésben az erő: Idén is kitüntetéseket adtak át a Szövetkezeti Nap alkalmából
A Nemzetközi Szövetkezeti Nap égisze alatt, idén is ünnepélyes keretek között került sor az ÁFEOSZ-COOP Szövetség által alapított szövetkezeti kitüntetések átadására. A ma már hagyományosnak nevezhető ünnepség jelentőségét erősítette, hogy az idei esztendőt az ENSZ a Szövetkezetek Nemzetközi Évének nyilvánította.
Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség a jogelődje által, alapító tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének. Ahogy minden évben, így idén is az ÁFEOSZ-COOP a Nemzetközi Szövetkezeti Nap keretében szövetkezeti kitüntetések átadásával ünnepelt. A hazai kereskedelemben nyújtott kiemelkedő munkájuk elismeréseként az idei évben is több dolgozó részesült kitüntetésben. A díjazottakra saját munkahelyük tehetett javaslatot, hogy Szövetkezeti Érdeméremre, Szövetkezeti Érdemrendre, Szövetkezetért Életút Kitüntetésre, vagy Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíjra legyenek jelölve.
Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, Dr. Zs. Szőke Zoltán ünnepi köszöntőjében a szövetkezeti értékek időtállóságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy helyes döntés volt az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) részéről, hogy a 2012-es évet a Szövetkezetek Nemzetközi Évének jelölte, mert ennek kapcsán a világszerte megrendezésre kerülő eseményekkel sikerül ráirányítani a kormányok és politikusok figyelmét arra, hogy milyen erő van a szövetkezésben, összefogással milyen sikerek érhetők el. Mint mondta, 1 milliárd ember tagja valamilyen szövetkezésnek, ami gazdaságpolitikai szempontból igen jelentős.
Dr. Zs. Szőke Zoltán kiemelte, hogy az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, mint a mindenkori kormány szociális partnere felelősséggel tartozik a magyar gazdaság versenyképességének növeléséért, így aktív résztvevőként a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában (VKF), a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT), valamint a Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottságában is következetesen képviseli a kereskedelmi szektor több mint 1000, többnyire szövetkezeti jellegű vállalkozás 30 000 munkatársának érdekeit. Ezenfelül hagyományosan szerepet vállal országos és regionális viszonylatban is a kultúra, a sport, a közművelődés támogatásában, amelyek mind hozzájárulnak a magyar társadalom nemzeti identitásának erősítéséhez.
Az elnök megerősítette: ahhoz, hogy az erőteljes piaci versenyben a képviselt vállalkozások helyt tudjanak állni, olyan elhivatott munkatársakra van szükség, mint akiket a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából kitüntettek. Kiemelte: „a napi operatív munka mellett az ÁFEOSZ-COOP számára rendkívül fontos, hogy a képviselt vállalkozások dolgozóit kiváló munkájukért minden évben személyesen díjazhassa, hiszen közös sikerért dolgozunk mindannyian.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >