SZÖVET termelői akció Budapesten
A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) termelői öt budapesti helyszínen elsősorban őszibarackkal és szilvával várják a vásárlókat, de alma, meggy, paradicsom, burgonya és némi kajszi is érkezik a fővárosba.
Egy hete már feldolgozott termékek – gyümölcslevek, szörpök és lekvárok – is kaphatóak a szövetség standjainál, ősszel pedig megjelenik a kínálatban a savanyúság és a paradicsomlé is.
A szövetség idén is arra biztatja a gazdákat, hogy dolgoztassák fel termésük egy részét, ám ehhez csak egy-két termelő talált megfelelő partnert. A feldolgozók többsége kapacitás híján nem vállalja a munkát vagy a gazda nem hajlandó a túl messzi üzembe szállítani a gyümölcsöt.
A programvezető szerint a legjobb módszer, ha a termelők barterben dolgoztatják fel árujukat, így ugyanis nem kell fizetniük a munkáért. Ha a gazda meg tud egyezni az üzemmel, az áru feléért cserébe feldolgoztathatja a gyümölcsöt.
Az idei év a SZÖVET reményei szerint kedvező változást hozhat, ugyanis tizenhét civil szervezet jogszabály-módosítási csomagot készített a kistermelői élelmiszer-előállítás és értékesítés könnyítése érdekében. Ha a szaktárca rábólint a változásokra, a kistermelők helyi és környékbeli éttermeknek, boltoknak is eladhatják feldolgozott termékeiket – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújítja digitális hűségprogramját a német REWE Group
Adatvezérelt technológiákkal átfogoan megújítja a REWE és Penny vásárlók számára…
Tovább olvasom >Bezárja zambiai üzemét a Lactalis
A Lactalis Csoport bizonyos piaci dinamikákra hivatkozva bezárja zambiai üzemét…
Tovább olvasom >KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >