Szorosabbá kell tenni a magyar és a moldovai kapcsolatokat
Mezőgazdasági, élelmiszeripari és növénynemesítési kérdésekről egyeztetett Dumitru Alaibaval, Moldova gazdaságfejlesztési és digitalizációért felelős miniszterével Nagy István agrárminiszter, hivatalában, szerdán délelőtt.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/10/936399a0737a7d4b497bb46eda17e2d21d7ad5a9_fhd_1920_w3h2-300x200.jpg)
(Fotó: AM/Fekete István)
A tárcavezető arra hívta fel figyelmet, hogy a két ország közötti együttműködés kiszélesítésében fontos szerepe van a Magyar-Moldovai Gazdasági Vegyes Bizottságnak, amely szerdán és csütörtökön is ülésezik. Kifejtette, az orosz-ukrán háború kapcsán még jobban felértékelődött a biztonság kérdése. A kiszámíthatóság kiemelt kérdés, mert így lehet a gazdaságot továbbfejleszteni és a befektetőket az országba vonzani. A magyar cégek és vállalatok számára is fontos a moldovai piac, mert további lehetőségek rejlenek a magyar vállalkozások előtt. A hazai agrár- és élelmiszeripar exportja kifejezetten segíti a gazdaságunk megerősítését, a két ország tevékenysége pedig jól kiegészíti egymást, amit ki kell aknáznunk – tette hozzá.
Nagy István kitért arra is, hogy a befektetések komoly társadalmi hatással is bírnak, ami kiemelten fontos dolog egy fejlődő gazdaság esetében
Hazánk kész megosztani tapasztalatait a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A technológiai fejlesztésekkel tovább bővülhet a moldovai gazdaság a vetőmagtermesztés és az állattenyésztés területén is. A miniszter kiemelte, fontos lenne, ha az egyetemi és a tudományos életben létrejönnének együttműködések, melyek tovább erősíthetnék a két nemzet gazdaságát, mert így magasabb szintre emelhetjük a kapcsolatainkat. Kifejtette, az agrárium stratégiai ágazat, aminek a mentén érdemes a partnerségünket megerősíteni. A két ország együttműködésének további erősítése érdekében Nagy István agrárminiszter az ősz folyamán hivatalos munkalátogatásra utazik Kisinyovba, hogy moldovai kollégájával tárgyaljon.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >