Szomorú vasárnap?

Magyarországon egyelőre még döntetlennek tűnik az áruházláncok és szakszervezetek között folyó harc eredménye a kereskedelemben az elmúlt tíz évben általánossá vált vasárnapi nyitva tartás körül. A vita immáron európai szintéren folyik tovább, és a kereskedelemben dolgozókat védő szakszervezeti álláspont és természetesen a mögötte húzódó piaci érdekek felé hajlik a mérleg nyelve.Magyarországon egy fokkal súlyosabb a helyzet, az áruházláncok versenyében egyértelműen a hazai szereplők húzzák a rövidebbet. Így a munkavállalók, továbbá a forgalom 52 (vasár)nappal csökkenése miatt a munkájukat, vállalkozásukat elvesztők állnak a fogyasztók érdekeit „védő” nemzetközi versenyzőkkel szemben.

Ezt a mérkőzést a multik aligha fogják megnyerni, hiszen az elmúlt időszakban sem sikerült egyértelműen hegemón szerepet elnyerniük a magyar piacon, a hazai láncok változatlanul erősek maradtak, és nem állt le a kisbolti kereskedelem sem. Sőt, még az egyik, máshol csak megaáruházakban gondolkodó lánc is sarki boltok nyitásával próbálta a városokban megőrizni addigi piaci pozícióját, változó sikerrel.

A vasárnapi nyitva tartás eleinte népszerű volt, a megnövekedett munkaidő miatt egyre többen kényszerültek a hagyományos nyitva tartáson túl, vagy éppen hétvégén vásárolni, a szükségből később erény, a kötelezettségből pedig családi időtöltéssé vált a bevásárlás. A vasárnapi és az éjjel-nappali nyitva tartás nagyrészt a rendszerváltás terméke. Bár már az 1978-as belkereskedelmi törvény is rendelkezett róla, de végül csak a Munka Törvénykönyvének 1992. évi XXII. törvénye teremtette meg a lehetőséget a kereskedelemben munkát vállalók vasárnapi foglalkoztatására. Jelenleg hazánkban mintegy százezerre becsülik a vasárnapi munka által érintett munkavállalók számát a kereskedelemben.

Meglehetősen hosszan sorolja mindkét tábor az érveit. A vasárnapi nyitva tartást ellenzők szerint a jelenlegi gyakorlat feleslegesen húzza szét egész hétre a bevásárlást. Feldúlja a vásárlók életét, mert a vásárlás lesz a családi program, míg a vasárnap is dolgozó alkalmazottakat sem kárpótolja a magasabb bér, mert ők inkább családjuk körében töltenék a szabadnapjukat.

Ugyanakkor a fogyasztást és fogyasztókat figyelő társadalmi szervezetek sem állnak ki a multik mellett, minőségrontással, a fogyasztók érdekeinek negligálásával, olykor árdrágítással hozzák őket kapcsolatba, miközben az egyre szaporodó munkavédelmi felügyelési határozatokkal bizonyítják, ez a kereskedelmi forma nem felel meg az ott dolgozók érdekeinek sem.

A fogyasztói érdekek tehát nem egyértelműen bizonyítják a vasárnapi, vagy éppen éjjel-nappali nyitva tartás szükségességét, azt viszont figyelembe kell venni, hogy ezeken a napokon bonyolódik Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom tizenhárom százaléka, ami egy átlagos hétköznapi forgalom harminc százalékának felel meg, összességében sok száz milliárd forintos éves bevételnek. A kereskedelem ezen szektorában pedig csaknem százezren dolgoznak jelenleg. A vasárnapi bevétel eltűnésével valószínűleg nem a városszéli egységek hétköznapi forgalma növekszik majd, vagyis tömeges elbocsájtásra kell felkészülni.

Viszont ha a vasárnapi nyitva tartás korlátozását a jogszabályalkotók a beszállítói lánc átalakításával, a jelenlegi monopolhelyzetek felszámolásával, és általában a magyar áruk részarányának hatékony és nagyarányúra való növelésével párosítják, egészen más végeredményre számíthatunk. A megnövekedett beszállítói piac esélyt adhat a kisvállalkozóknak, termelőknek arra, hogy újból a mezőgazdaságban keressék a megélhetést, így a munkájukat elvesztő kereskedelmi alkalmazottakkal szemben legalább annyi új munkahely is teremtődik. S valószínűleg ez lesz az az érv, amely eldönti a kérdést itthon és az unióban egyaránt.

Ebben az esetben viszont érdemes nemcsak előre felmérni a várható szűkülés hatásait és újfajta piaci stratégiát alkotni, hiszen a nem növekvő, és egyébként sem túl nagy magyar piacon valószínűleg még az eddiginél is kevesebb hely lesz. Vagyis könnyen előfordulhat, aki most lépést veszít, az kénytelen lesz piaci pozícióit feladni, netán kivonulni. Jelentős bővülésre azonban hosszabb távon sem lehet számítani, a korlátlan hitelek kora lejárt. Ráadásul a magyar fogyasztók mintha éveken át ható leckét kaptak volna a túlfogyasztás veszélyeivel kapcsolatban. Az egyetlen érv, amibe a nagy láncok kapaszkodhatnak, az a versenysemlegesség garantálása, magyarán azonos feltételek mellett kell megpróbálniuk újraosztani a piacot, kisebb nyitvatartási idő, összességében nem, vagy alig bővülő kereslet és dráguló beszerzés mellett.