Szójacsíra okozta a megbetegedéseket?
Új gyanúsított került fel a Németországból indult E. coli baktérium okozta járványt okozók feketelistájára. A német járványügyi központ közleménye szerint a helyben termesztett szójacsíra terjesztette a 29 halálos áldozatot követelő betegséget.
„A szójacsíra az” – nyilatkozta Reinhard Burger, a német járványügyi központ, a Robert Koch Intézet vezetője. Azok, akik ettek babcsírát, kilencszer nagyobb valószínűséggel betegedtek meg, mint azok, akik nem – fejtette ki.
A német szakemberek először a Spanyolországból importált uborkát tették felelőssé, majd később felmerült annak a lehetősége, hogy a szójacsírában található a betegségekért felelős E. coli baktérium. Burger arra is felhívta a figyelmet, hogy a járványnak még közel sincs vége. A Robert Koch Intézet pénteken közzétett eredményei szerint egy dél-szászországi farmról származó minták igazolták a fertőzést. Az ezután végzett tenyésztési vizsgálatok pedig egyértelműen igazolták a betegséget.
Az intézet ennek ellenére továbbra sem ajánlja a nyers uborka, paradicsom és saláta fogyasztását. A szójacsíráét pedig egyáltalán nem.
A néhány héttel ezelőtti indulása óta Európa-szerte mintegy háromezeren betegedtek meg az E-coli baktériumtól, amely eddig nem ismert baktériumok összefonódásából jött létre – írja a BBC nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
