Szlovéniában újabb nyitás jöhet
Az utóbbi egy hét adatai alapján Szlovéniában csökkent a napi koronavírus-fertőzöttségi esetszám és a kórházban kezelt betegek számának átlaga, ez már megközelíti azt a határt, amely alapján a szlovén kormány ismét enyhíthet a járványügyi intézkedéseken – közölte a helyi sajtó kedden.
Szlovéniában keddre 357-tel 174 357-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 19 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3654-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 945-en vannak kórházban, 162-an intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 14 441.
A kabinet által januárban elfogadott ütemterv szerint amennyiben heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma, az általános iskolák többi osztályában és a végzős középiskolás osztályokban is megkezdődhet a tantermi oktatás. Legfeljebb tíz főig szemináriumokat és vizsgákat is lehet tartani az egyetemeken. További szolgáltatások és üzletek nyithatnak meg, a gyülekezés azonban legfeljebb tíz főig lesz megengedett. Feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat is. Erről azonban még határozatot kell hoznia kormánynak.
A szomszédos Horvátországban az utóbbi 24 órában 283 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 235 756-ot. Egy nap alatt 26 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5224-ra emelkedett. Kórházban 1082 beteget ápolnak, közülük 93-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2329. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Lendületes növekedésben a horvát Studenac
Tovább bővíti hálózatát a közép-kelet-európai élelmiszer-kiskereskedelem egyik leggyorsabban növekvő szereplője.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >