Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését hagyta jóvá a kormány a száj- és körömfájás miatt
A pozsonyi kormány országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetéséről döntött keddi rendkívüli ülésén a száj- és körömfájás betegség eseteinek szlovákiai előfordulásával összefüggésben – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A szlovák kormányfő bejelentette: a betegség előfordulásával járó anyagi károkat teljes mértékben megtéríti a kormány (Photo: Pixabay)
Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását a múlt héten Szlovákia déli részén, a dunaszerdahelyi járás három településének szarvasmarha tenyészeteiben erősítették meg. Az érintett régióban és főként annak három településén, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon a hétvége során már rendkívüli intézkedéseket – egyebek mellett kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el, illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását. Richard Takác szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden bejelentette: a betegség előfordulását egy újabb településen – az előzőleg már érintett települések szomszédságában lévő – Lúcson, az ottani szarvasmarhaállományban is megerősítették.
Szlovákiában ötven év után most először ütötte fel a fejét a fertőző betegség
Az ennek következtében előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette. A szlovák kormányfő bejelentette: a betegség előfordulásával járó anyagi károkat teljes mértékben megtéríti a kormány. Hangsúlyozta: az állatállomány megmentése, illetve megújítása állami, nemzeti érdek, erre mindenképpen sort kerítenek, még akkor is, ha a megvalósításához más szaktárcák költségvetésein kellene módosítani. A kormányfő reményének adott hangot, hogy a keletkező károk nem haladják majd meg a tízmillió eurós nagyságrendet.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Frissítő álmok, fanyar valóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kereskedelem nem akadály, hanem eszköz is lehet a fenntarthatóság szolgálatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >