Szlovákiában már negatív teszttel is igénybe vehetők a szállodai szolgáltatások
Szlovákiában a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) intézkedése szerint szerdától már nemcsak az oltottak és a betegségen átesettek, hanem a negatív vírusteszttel rendelkezők is igénybe vehetik a szállodai szolgáltatásokat, február végétől pedig megkezdődik a koronavírus terjedése miatt hozott korlátozások szélesebb körű feloldása.

Negatív teszttel is mehetnek a vendégek szállodába Szlovákiában
A szállodai szolgáltatások igénybevételére vonatkozó korlátozások feloldása egyaránt vonatkozik a negatív PCR-, illetve az antigén tesztet felmutatni tudókra.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Eduard Heger miniszterelnök a pozsonyi kormány szerdai ülése előtt arról tájékoztatott, hogy február 28-tól megkezdik a koronavírus terjedése miatti korlátozó intézkedések két szakaszban történő feloldását.
Az első szakaszban, február végétől, megszüntetik az üzletek és a szolgáltatóhelyek úgynevezett „belépési rendszerét”, vagyis azt a megkülönböztetést, hogy egyes helyekre kik léphetnek be. A jelenleg hatályos rendszerek egyike az úgynevezett OP, amelybe az oltottak vagy a betegségen átesettek tartoznak, a másik pedig az OTP, amely rajtuk kívül a negatív teszttel rendelkezők számára is lehetővé teszi a belépést.
A kormányfő bejelentése szerint ugyancsak február végétől éjfélig meghosszabbítják a vendéglátóhelyek lehetséges nyitvatartási idejét, és megemelik az alacsony és a közepes veszélyességi kategóriába sorolt rendezvényeken történő részvételi létszám felső határát.
A korlátozások feloldásának második szakasza március 28-tól lép érvénybe. Ebben a szakaszban megszűnnek a rendezvények résztvevői létszámára, illetve a nyitvatartásra vonatkozó korlátozások, és módosulnak a maszk viselésére vonatkozó előírások is. Ez utóbbi részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást.
A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint január közepétől többé-kevésbé folyamatosan emelkedik a PCR-teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések napi száma, ugyanakkor a haláleseteké csökken. Az utóbbi héten az újonnan kimutatott fertőzések száma napi átlagban az elvégzett tesztek 60 százaléka volt, vagyis 20 ezer körül mozgott naponta.
Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában az NCZI adatai szerint keddig a legalább egy oltást már felvett személyek száma 2 millió 782 ezer volt, közülük 2 millió 518 ezren számítanak teljesen oltottnak. (Starovic Tibor, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >