Szlovákia határozatlan időre meghosszabbítja az ukrán agrártermékek behozatalának tilalmát
Szlovákia határozatlan időre meghosszabbítja, és több termékre is kiterjeszti az Ukrajnából származó agrártermékek behozatalának tilalmát – erről szerdai ülésén döntött a pozsonyi kormány.

(Fotó: Pixabay)
A szlovák behozatali tilalom eddig négy termékre, a búzára, a kukoricára, a repcére és a napraforgóra vonatkozott. A mostani döntés a behozatali tilalmat más agrártermékekre is kiterjeszti, egyebek mellett az árpára, a búzalisztre, a mézre, a malátára, a szójára, a cukorra és az étolajgyártás során keletkező melléktermékekre is. Richard Takác, a hosszabbításra vonatkozó javaslatot beterjesztő szlovák agrártárca vezetője a lépést azzal indokolta, hogy az ukrán agrártermékek ellenőrizetlen beáramlása ellehetetleníti a szlovákiai agrártermelőket, akiknek az ukrán termékek behozatala már ez idáig 110 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) kárt okozott. „Az Ukrajnával szomszédos országoknak komoly anyagi veszteséget és más jellegű problémákat is okoz az ukrán agrártermékek behozatala. A mezőgazdasági termelők a tavalyi évben 110 millió euróban számszerűsítették az ukrán gabonaimport által nekik okozott kárt. Az Európai Bizottság kompenzációja Szlovákia számára 5 millió eurós szinten volt.” – mondta az összesen 14 terméket érintő behozatali tilalom kapcsán Richard Takác a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek. Kijelentette: a szlovák kormány nyomást fog gyakorolni az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy az unió álljon elő európai szintű megoldással az ukrajnai agrártermékek behozatalából adódó problémákra. Rámutatott: bár az ukrán agrártermékek esetében eredetileg csak tranzitról volt szó az Európai Unió területén, a gyakorlat azt mutatja, hogy az érintett termékek 80 százaléka az unió területén marad. Szlovákia még szeptemberben döntött arról, hogy – Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan – nemzeti hatáskörben fenntartja az ukrán gabonabehozatal tilalmát, miután a brüsszeli bizottság nem hosszabbította meg a szeptember 15-én lejárt uniós szintű intézkedést.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: Brüsszel költségvetési terve Ukrajnába irányítaná a gazdák pénzét, és bedöntené az agráriumot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szlovákiában történelmi szinten a csempészett cigaretták aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >