Szlovákia déli részén több tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájás előfordulását
Szlovákia két déli járásában, a komáromi és dunaszerdahelyi járásokban, azokon belül három szarvasmarha-tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájásjárvány előfordulását – jelentette be Richard Takác szlovák mezőgazdasági miniszter pénteken.

(Fotó: Pixabay)
„Nagyon komoly és nagyon nagy problémáról van szó. Egyidejűleg ezzel a bejelentéssel azt is szeretném elmondani, hogy a mai kormányülés után az ügyben összeül a nemzeti járványügyi bizottság is” – mondta a szlovák agrárminiszter, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. A tárcavezető rámutatott: bízik benne, hogy az ötven év után először előforduló vírusos fertőzést sikerül megállítani. Aláhúzta: a tenyészetekben, ahol a fertőzés előfordulását megerősítették, a teljes állatállományt meg kell semmisíteni. A betegség szlovákiai előfordulásával kapcsolatban a ma7.sk felvidéki magyar hírportál a szaktárca információira hivatkozva azt írta: a fertőzést Medve, Csiliznyárad és Baka községek tenyészeteiben mutatták ki.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: jelentős könnyítéssel segíti a kormány a gazdálkodókat a Vidékfejlesztési program zárásakor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb könnyítéssel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat támogatott beruházásaik megvalósításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


