Szintet lépett a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet partnersége
Az Ökumenikus Segélyszervezet a Tesco egyik legrégebbi stratégiai partnere, amelynek munkáját az áruházlánc az elmúlt több mint tíz évben számos sikeres adománygyűjtő kampánnyal támogatta. A munkatársaknak és a vásárlóknak köszönhetően a vállalat eddig több mint egy milliárd forinttal járult hozzá a szervezet programjainak megvalósításához. Az ukrajnai menekülteket segítő közös munka az elmúlt hetekben még magasabb szintre emelte az együttműködést, melynek eredményeképpen eddig összesen közel 125 millió forint értékű támogatás érkezett a Tescótól, a két fél pedig az Ukrajnából érkezők foglalkoztatásában is szorosan együtt dolgozik.

Közös munka
A Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet között több mint egy évtizede tart a közös értékeken és célokon alapuló együttműködés. Az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként az áruházlánc kollégái és vásárlói rendszeresen támogatják a szervezet működését. Így február végén a Tesco az elsők között reagálva indított útjára egy kamionnyi tartós élelmiszert az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselete számára, amit azóta továbbiak követtek, eddig összesen több mint 5,5 millió forint értékben.
Az áruházlánc emellett 48 óra leforgása alatt megszervezte és elindította a korábbi hasonló akciók mintájára épülő kuponos adománygyűjtő kampányát, és a vásárlók által megvásárolt adománykuponokból befolyt bevételt megduplázta. A Tesco így összesen 103 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját a Határtalan Segítség programban.
„Az Ukrajnában zajló háborúhoz hasonló krízishelyzetek mutatják meg, hogy milyen fontosak a stratégiai megállapodások. Az ilyen típusú, hosszú távú együttműködésekben olyan kölcsönös bizalom, megértés, egyetértés és kapcsolatrendszer épül fel, ami nélkülözhetetlen, amikor gyors és hatékony lépésekre van szükség. Most az Ökumenikus Segélyszervezet és a Tesco együttműködése egy újabb szintre lépett, immár nem csupán stratégiai partnerek vagyunk, hanem – egy szomorú apropó miatt igazán aktuális szófordulattal élve – bajtársakká váltunk”– foglalta össze az elmúlt időszak tapasztalatait Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.
Időközben a Tesco ruházati márkája, az F&F is bekapcsolódott a Határtalan Segítség programba. Március 18-án több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt, köztük baba- és gyermekruhákat juttatott el a Segélyszervezet számára, amellyel szintén az Ukrajnából érkező menekülőket segítik.
A vállalat azokra is gondolt, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Számukra a budaörsi központi irodában, a budapesti Tesco Business Services központban, illetve a fővárosi és határmenti áruházakban, valamint logisztikai központokban kínál majd munkalehetőséget. A jelentkezőknek a Tesco segítséget fog nyújtani a foglalkoztatáshoz szükséges hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatni fogja az ezzel kapcsolatos költségek fedezését.
„Az Ökumenikus Segélyszervezetnek nagyon sokat jelent, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben mindig számíthattunk a Tescóra, amikor szükségünk volt segítségre. Külön öröm számunkra, hogy az Ukrajnában zajló konfliktus és humanitárius vészhelyzet kirobbanásakor a vállalat azonnal felajánlotta a támogatását, és azóta is folyamatosan keresik a lehetőségeket, amivel megkönnyíthetik a munkánkat. Legutóbb épp a BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához kaptunk a Tescótól mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszer-felajánlást. Az egész Segélyszervezet és az általunk segített rászorulók nevében is köszönöm, hogy ahogy mindig, most is számíthatunk rájuk!”– mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
57 millió forinttal ad lendületet a Tesco a helyi fiatalok és közösségek jövőjét támogató projektekhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nekünk az étel a mindenünk” – üzeni a Tesco kiváló alapanyagokra fókuszáló új kampánya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsót vagy hazait? – válaszút előtt a szlovák élelmiszer-kereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így alakul a PENNY nyitvatartása az októberi és novemberi ünnepnapokon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >