Szinglik és esznek

„Mindenkinél szomorúbb az az ember, aki társaságban egyedül eszik.” – mondta egy francia filozófus, de ítélete a 21. században kissé már időszerűtlennek tűnik. A tengerentúlon nem számít furának, ha valaki egyedül tér be egy vendéglátóhelyre. Olyannyira nem, hogy ott már éttermi kalauzok is napvilágot láttak, amik az olyan egyedül érkezőket segítik, akik már nem sajnálkozva, hanem kalandként élik meg ezt az eseményt. Egyre többen bevállalják a „szingli-létet”, e filozófiától pedig nem idegen az egyszemélyes asztal.

A „kategóriáknak” megfelelően mindenki külön bánásmódot érdemel. Az „antiszociálisakat” nem kell folyton „körülugrálni”, az úgyis látszik rajtuk, hogy egyedül is jól érzik magukat a bőrükben. A „kényszermagányosok” viszont igénylik, hogy foglalkozzanak velük, és ez nemcsak lerí róluk, de egyértelművé (sőt, szóvá!) is teszik. Ők több türelmet is igényelnek a felszolgálók részéről!
Úttörő (főként szállodai) éttermekben viszont természetesebbé teszik a szinglik ott-tartózkodását. Olvastuk például, hogy a torontói Sheratonban létrehoztak egy külön kis sarkot az ilyen speciális vendégek számára. Ott főként a „kényszer-magányosok” fordultak meg, így az asztalokat az ő igényeik szerint akkorára méretezték, hogy az ételek mellett legyen rajtuk elegendő hely az újságnak, laptopnak, eseteleges más munkaeszköznek.

Egészen más koncepcióval nyílt – egyébként csak néhány napra, pop-up étteremként – az amsterdami Eenmaal (fordíthatjuk „Egyszer”-nek, vagy „Egy étkezésnek” is): olyan asztalokkal rendezték be, amelyeknél eleve csak egy ember fért el. A kísérlet célja az volt, hogy a rendszerint társaságban enni járók kipróbálják, milyen önmaguk társaságában enni. Étlapot nem használtak: a kínálat egy négyfogásos, vegetáriánus menü volt.