Szijjártó Péter: szélesebb körben igényelhetik a vállalatok a beruházási támogatásokat
Szélesebb körben igényelhetik hétfőtől a vállalatok a beruházási támogatásokat – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán. Szijjártó Péter jelezte, hogy jelentős könnyítéseket vezetnek be a beruházási támogatások rendszerében.

A beruházások munkahelyeket teremtenek
A miniszter közölte, hogy csökken a minimálisan elvárt beruházási volumen, így a kisebb vidéki településeken – az eddigi négymilliárd forint helyett – már 1,2 milliárd forintos beruházáshoz is igénybe vehető lesz a támogatás, ezzel pedig számos magyar tulajdonú vállalkozás számára megnyílik a lehetőség, hogy akár 50 százalékos támogatást kapjon fejlesztéseihez. Emellett egyszerűsödik a támogatásokhoz kapcsolódó biztosítéki rendszer, és a jövőben Budapesten is támogathatóvá válnak megújuló energiatermelésre vonatkozó beruházások.
Mindezek mellett Magyarország egész területén elérhetővé válik egy újfajta támogatás a környezetet kímélő gazdaságra történő átállást segítő stratégiai beruházásokhoz.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három esztendőben kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború miatt, a globális válság ellenére azonban a magyar gazdaság sorra döntötte a rekordokat: megdőlt a foglalkoztatotti, az export- és a beruházási rekord is. Megjegyezte, hogy az idei év is hasonlónak ígérkezik: az export 10 százalék feletti növekedése mellett az év első hét hónapjában eddig több mint 3000 milliárd forint értékben születtek beruházási döntések, ami a tavalyi első hét havi érték három és félszeresét jelenti.
A tárcavezető leszögezte, hogy a „recept” bevált: a beruházások munkahelyeket teremtenek, a munkából pedig megélhetés és gazdasági teljesítmény lesz, ezért a kormány feladata továbbra is biztosítani azt, hogy a magyar gazdaság a jövőben is növekedési pályán tudjon maradni.
Kapcsolódó cikkeink
Tízmilliárdos kerettel indul újra a Magyar Falu Program – július 2-tól pályázhatnak az ötezer fő alatti települések
Tízmilliárd forintos keretösszeggel indul újra a Magyar Falu Program legújabb…
Tovább olvasom >Újabb pályázatok jelentek meg a fenntarthatóság terén
Az európai és a hazai mezőgazdasági gyakorlatokat egyre szorosabban határozzák…
Tovább olvasom >Ukrán import GMO-élelmiszerek ellen szólalt fel Szijjártó Péter
Magyarország nemmel fog szavazni az ukrajnai mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátlan,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >