Szijjártó: Makaóban igény van a magyar prémium termékekre
Makaóban számos területen mutatkozik komoly igény a magyar prémium termékekre és szolgáltatásokra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter kedden az MTI-nek telefonon Makaóból, miután találkozott Ho Jat Szeng makaói főkormányzóval.
Szijjártó Péter – akinek a személyében először látogatott magyar külügyminiszter a Kínához tartozó, különleges közigazgatási státusú területre – hangsúlyozta: a jelentős bevételeket termelő szálloda- és kaszinóiparának köszönhetően Makaó dicsekedhet a világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel, így a félmilliós lakosú terület rendkívül fizetőképes. Makaó ráadásul Hongkonghoz hasonlóan nagyra értékeli, hogy Magyarország nem szól bele a terület belső berendezkedésébe, illetve Kínához fűződő kapcsolatába. Mindez együtt kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy magyar prémium termékek és szolgáltatások jelenjenek meg a makaói piacon – szögezte le a tárcavezető.
Makaó sajátosságairól szólva a külügyminiszter elmondta: a terület méretéből és beépítettségéből adódó korlátok miatt Makaóban semmilyen mezőgazdasági termelésre nincs lehetőség, ezért szinte mindent importból szereznek be. Az agrártermékek körében kifejezetten nagy igény mutatkozik a magyar marha-, sertés- és csirkehúsra, így a következő időszakban a makaói kormányzat ilyen termékek piacra lépését kívánja elősegíteni.
A világ legsűrűbben lakott területeként Makaó magas minőségű szolgáltatásokat keres a városüzemeltetés terén – emelte ki a magyar külügyminiszter, ezért komoly igény mutatkozik egyebek mellett a magyar vízgazdálkodási és szennyvízkezelési technológiák iránt.
Szijjártó Péter a két fél közötti oktatási és kulturális együttműködés főbb eredményeit sorolva megemlítette, hogy Makaóban a magyar kultúra kifejezetten nagy megbecsülésnek örvend, így több nemzetközi kulturális eseményre és fesztiválra hívtak már meg magyar művészeket és együtteseket, valamint magyar kulturális programsorozat is színesíti majd a Makaóban kínált nemzetközi programok palettáját.
A miniszter szót ejtett arról is, hogy a két fél között létrejött ösztöndíj-megállapodás alapján makaói fiatalok kezdhetik meg tanulmányaikat magyar egyetemeken, miközben Makaóba is várják a magyar hallgatókat. (Nagy Mariann, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szijjártó Péter: a kormány stratégiai fontosságú ágazatként kezeli az élelmiszeripart
A kormány stratégiai fontosságú ágazatként kezeli a jelenleg mintegy 145…
Tovább olvasom >4000 milliárd forintnyi új beruházás érkezik hazánkba
A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a tavalyi a gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a beruházásösztönzés szempontjából
A tavalyi a magyarországi gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >