Szijjártó: a Nestlé 90 milliárd forintos beruházása nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön
A Nestlé Hungária Kft. kapacitásbővítő beruházásának nyomán 280 új munkahely jön létre Bükön, ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy idén is megdőljön a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja Magyarországon – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nestlé Hungária Kft. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a svájci tulajdonú vállalat mintegy 90 milliárd forintért bővítette hobbiállateledel-gyártó telephelyének kapacitásait, s így 280 új munkahelyet teremtett.
A cég 2021 és 2023 között közel 390 millió forintos képzési programot valósított meg, amit a kormány 193 millió forinttal támogatott, és amelynek köszönhetően a magyar gazdaság eggyel feljebb tud lépni ismét a technológiai színvonal tekintetében – tudatta, hozzátéve, hogy a világ 77 országában jelen lévő Nestlé a termékei 90 százalékát a külpiacokon értékesíti, így a magyar exportteljesítmény is tovább fog nőni.
Majd rámutatott, hogy a gyár számára az áramot megújuló forrásokból biztosítják, ez hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a jövőben is azon húsz állam között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a bruttó hazai terméküket (GDP).
Szijjártó Péter beszédében az elmúlt évek súlyos válságait is érintette, amelyekből mostanra bizonyos tanulságokat le lehet vonni. Szavai szerint az egyik ilyen, hogy óriási jelentősége van annak, hogy egy-egy ország milyen élelmiszeripari kapacitásokkal rendelkezik, el tudja-e látni magát.
„Éppen ezért a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazatként kell kezelnünk, s a kormány döntései is ezt a hozzáállás tükrözik”
– fogalmazott.
Ennek kapcsán kiemelte, hogy az élelmiszeripar 145 ezer embernek ad munkát, és lényeges cél, hogy az ágazatban minél nagyobb arányt képezzenek a hazai alapanyagok és eszközök.
Hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kifejezetten innovatív és az utóbbi időben nemzetközi szinten is versenyképessé vált szektor, amit jól mutat a tény, hogy az érintett vállalkozások még a legkeményebb válságévekben is kapacitásbővítésekről döntöttek elbocsátások helyett, és még a koronavírus-járvány alatt sem kellett ellátási zavarokkal szembesülni.
A miniszter közölte, hogy 2020-ban a magyar élelmiszeripar termelési értéke 3800 milliárd forint volt, tavaly pedig 6500 milliárd forint, ami hatalmas növekedést jelent.
Ráadásul – mint mondta – az idei év első hét hónapjában is nyolc százalékos bővülést jegyeztek fel, így már addigra meghaladta a teljesítmény a 3700 milliárd forint, ami jó esélyt ad arra, hogy idén is csúcs születhessen.
„Ez természetesen nem lenne lehetséges akkor, ha a legnagyobb magyar élelmiszeripari vállalatok nem hajtanának végre folyamatosan nagymértékű kapacitásnövelő és technológiafejlesztő beruházásokat”
– szögezte le, hozzátéve, hogy a kormány 2014 óta hetven élelmiszeripari nagyberuházást támogatott.
Végül pedig üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben ez már a negyedik svájci vállalati beruházás, amelyet bejelentettek, és ez nagyban hozzájárul a beruházások és az export rekordjának újbóli megdöntéséhez.
Ennek kapcsán arra is kitért, hogy ma a svájci vállalatok alkotják a 11. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, csaknem ezer cég nagyjából 31 ezer embernek ad munkát. A kétoldalú kereskedelem értéke pedig tavaly jelentős bővülés után meghaladta a rekordnak számító kétmilliárd eurót, és idén újabb 10 százalékos növekedést regisztráltak.
Noszek Péter, a vállalat ügyvezető igazgatója pedig közölte: „A Nestlé PURINA büki gyára a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójaként a lendületes fejlődésének és a folyamatos beruházásoknak köszönhetően 2020 és 2025 között több mint 500 új munkahelyet létesít a városban.”
A cégvezető hangsúlyozta a gyár kiemelkedő munkaerővonzó képességét a régióban, rámutatva, hogy közel 187 településről érkeznek dolgozók a gyárba. „Az automatizált gyártósorokkal felszerelt, világviszonylatban is egyedülálló technológiát alkalmazó gyáregységekkel a fejlesztés nem áll meg, az építkezés folytatódik” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >A testsúlykontrollt támogató italt dob piacra a Nestlé
A Boost étkezés előtti ital a globális élelmiszeróriás legújabb terméke,…
Tovább olvasom >Új, fehérjealapú termékekkel támogatja a Nestlé a súlykontrollt kulcspiacain
A fehérjékkel kapcsolatos trendeket meglovagolva fejleszt a Nestlé folyamatosan a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >