Szigorúan ellenőrzött fuvarok
Az EKÁER rendszerrel szorosan összeköthető – a külföldről behozott élelmiszerek esetén – az első magyarországi tárolási hely bejelentésének kötelezettsége.
A más EU-tagállamból, vagy unión kívüli, harmadik országból, forgalmazási céllal behozott élelmiszerek első magyarországi tárolási helyének üzemeltetője köteles a tevékenységét bejelenteni, és a hozzá érkező szállítmányokról rendszeresen értesíteni az illetékes hivatalokat az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomon követhetőségről szóló 3/2010. (VII. 5.) VM-rendelet alapján.
A bejelentési kötelezettség minden élelmiszerre vonatkozik, és a tárolás helye szerint területileg illetékes Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalnál, illetve a nem állati eredetű alaptermékek esetén a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságánál kell megtenni.
Ki a felelős?
A bejelentés felelőssége az első hazai tárolási hely üzemeltetőjét terheli, ha a szállítmány a végső fogyasztónak érkezik, akkor a vállalkozó értékesítő egysége, üzlete számít az első magyar tárolási helynek.
Mivel szállítmányokkal kapcsolatban sok olyan adatot kell megadni, melyet a telephely üzemeltetője csak nehezen, vagy később kap meg, ezért más is átvállalhatja helyette az adatszolgáltatást. Ez esetben a telephely üzemeltetőjének írásos megállapodással kell bizonyítania, hogy helyette például a szállítmány tulajdonosa, vagy a szállító cég gondoskodik a rendszeres és pontos adatokról.
Milyen adatokra van szükség?
Ha a tárolási hely üzemeltetőjének kell megadnia a szükséges információkat, ám ő nem fér hozzá minden adathoz, mint például beszerzési ár, vagy a származási hely azonosítója, akkor az első magyarországi tárolási hely telephelyének, saját vállalkozásának adatai mellett megadhatja a beérkező szállítmány mennyiségét és az élelmiszer tulajdonosát. Ha nem tudja, mennyi áru fog érkezni hozzá, akkor a megrendelt mennyiséget kell feltüntetni a jelentésben. A beszerzési ár feltüntetésének hiánya önmagában nem von maga után szankciót, de hatással lehet az ellenőrzések gyakoriságára.
Ha állati eredetű szállítmányok esetén az adatszolgáltató nem tudja az élelmiszer-előállító létesítmény azonosító jelét, a szállítmány indításának helye szerinti országot kell feltüntetni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >