Sziget a gasztronómia tengerén
Belép a gasztronómiai fesztiválok piacára a Sziget Kft.: az idei évtől a zenei óriásrendezvényeiről ismert cég szervezi az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Budai Gourmet fesztivált, amelyet június 3–5. között rendeznek meg a Millenáris Parkban.
Az eseményen a hazai gasztronómia éllovasai mutatkoznak be – a résztvevőket szakmai zsűri választotta ki –, a szervezők pedig igyekeztek a legszélesebb palettát lefedni a kínálattal a pálinkáktól, boroktól, söröktől kezdve a sajtokon, húskészítményeken keresztül az ásványvizeken át a kávé- és teakülönlegességekig. A rendezvényen lesz termelői vásár is, illetve az ötven legjobb hazai étterem több mint fele is kitelepül, hogy ízelítőt adjanak konyhájukból.
„A Budai Gourmet korábbi szervezői kerestek meg minket, hogy vegyük át a rendezvényt, mert az kezdett túlnőni rajtuk. Mivel a hazai rendezvénypiacon évről évre fokozódó érdeklődés tapasztalható a gasztronómia iránt, úgy véltük, hogy érdemes ilyen irányba terjeszkednünk, ezért belevágtunk” – mondta a Világgazdaságnak Gerendai Károly, a Sziget Kft. vezetője.
Tájékoztatása szerint a rendezvény idei költségvetése 128 millió forint – viszonyításképpen tavaly 32 millió forint volt a büdzsé – a három nap során pedig mintegy harmincezer látogatóra számítanak. Hozzátette: reményeik szerint a jegyeladások a költségek felét fedezik majd. Ami az egyéb bevételi forrásokat illeti, a szponzori pénzek a büdzsé csupán két százalékát teszik ki, a kiállítóktól származó pénz pedig a rendezvényen lebonyolított forgalom függvényében alakul majd. Elmondása szerint az idén még nem is az a cél, hogy nyereséges legyen a rendezvény, hanem hogy lerakják a hosszú távú sikeres működés alapjait – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A tömegturizmus ellen zajlanak tüntetések Spanyolországban
Spanyolország több nagyvárosában, köztük Barcelonában és Málagában, ezrek vonultak az…
Tovább olvasom >Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >