Széthúzók

Ismét szétszakadni látszik a magyar élelmiszer-gazdaság. Pontosabban egyre jobban jár az a mezőgazdasági termelő, aki olyan tömegárut termel, amire külföldön is van vevő. Nagy sikereket értek el tavaly, ugyanis szinte mindent, ami megtermett, alapanyagként el lehetett adni külföldön. Ahol ráadásul jobb árat is fizettek érte, mint itthon. Velük szemben állnak a hazai feldolgozók, akik arra várnak, várnának, hogy úgymond hozzáadott értéket termelve a magyar terményből magyar élelmiszert állítsanak elő. Közben különböző közterheket megfizetve, magyar munkáskezeknek adnának munkát. Közhelyszerű, de mint ilyen, általában igazságot is tartalmaz.
A honi agrárium 2007-ben dicséretesen rengeteg árut exportált. A mezőgazdá­szok az aszály és a tavaszi fagyok miatt felemásra sikerült esztendőben örülhettek a gabonadrágaságnak, de ugyanez lehetetlen helyzetbe hozta a drága takarmány miatt az állattenyésztőket. Az állattenyésztés költségeinek emelkedése pedig ugyanúgy, mint a megdrágult gabona, végső soron kihatott az élelmiszerek árára. Senkit nem vigasztalt, hogy közben a világon hasonló okok miatt (és mert a kínaiak és indiaiak egyre többet költhetnek ennivalóra) jelentősen drágultak az élelmiszerek, mert a mezőgazdaságot világszerte kedvezőtlen természeti és gazdasági hatások érték.
Keveseket vigasztal az is, hogy mindennek ellenére a magyar mezőgazdaság 2007-ben – csak a számokat tekintve – nem zárt rossz évet. Optimális becslések szerint Magyarországon az elkövetkező évtizedben várhatóan mintegy 30 százalékkal nő majd a mezőgazdaság teljesítménye a jelenlegihez viszonyítva.
Kérdés azonban, hogy mindez gyarmatáruként utazik majd kamionban, hajón, vonaton az európai élelmiszergyárakba, vagy itthon marad.
Az élelmiszer-feldolgozók – ennek már hangot is adtak – többségük ugyanis úgy látja, hogy a hazai élelmiszeripar kettős szorításban szenved: a csökkenő hazai vásárlóerőhöz képest rendkívül drágák a hazai termelésű növényi és egyes állati eredetű nyersanyagok, és változatlanul meghatározó a kereskedelmi láncok érdekérvényesítő szerepe az élelmiszerek beszerzési árainak leszorításában; a végsőkig elutasítják a beszállítók tényleges többletköltségeinek elfogadását az árakban.
Az élelmiszer-feldolgozók szerint a világpiaci árnövekedést a mezőgazdasági termelők úgy használták ki, hogy a hazai feldolgozás helyett a gabonafélék és az olajnövények jelentős mennyiségét közvetlenül értékesítették külföldön. Hasonló jelenség következett be a tejágazatban is.
A fogyasztói piacon egyelőre nincs változás, de vannak, akik rövidesen az áremelés megtorpanására számítanak. A tejtermékek továbbra is hiányoznak az áruházláncok akciós vevőcsalogatóiból. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint 2008 első hat hetében a megfigyelt tejtermékek közül – ebben az időszakban – egyedül a 2,8 százalékos zsírt tartalmazó dobozos tej literenkénti átlagos ára csökkent két forinttal, s a Pannónia sajt kilónkénti ára 30 forinttal, míg a többi termék folyamatosan drágult.
A tejtermelők és feldolgozók számára ritka időszak volt a tavalyi, ugyanis a kereskedelmi láncok, ha tejhez akartak jutni, kénytelenek voltak többet fizetni beszállítóiknak. Végül persze, mi fogyasztók fizettünk mindenért.
Többen úgy vélik, hogy miközben külföl­dön konszolidálódik a tejpiac, addig Magyarországon májusban újabb tejáremelési hullámra lehet készülni, ugyanis a tavalyi aszály miatt sok tehenészetben elfogy a tömegtakarmány, és ezt olcsó, friss zöldtakarmánnyal sem lehet pótolni. Az agronómusok ugyanis úgy számolnak, hogy egyhektárnyi „zöldnek” levágott gabonáért legfeljebb százezer forintot fizet a tehenész, s két hónappal később a búzáért már negyedmilliót kaphat. Több tejágazati szereplő ezért is véli úgy, hogy vége az éves értékesítési szerződések időszakának, s legfeljebb negyedéves, árgaranciát is tartalmazó megállapodásokat szabad kötni termelőknek és feldolgozóknak.
A kereskedelmi láncok által elfogadott élelmiszer-ipari termelői (beszállítói) árak közben messze elmaradtak a mezőgazdasági termelői árak és a feldolgozók feldolgozási (egyebek mellett energia-) költségeinek emelkedése mögött, nemcsak átlagosan, hanem termékenként is. Egy éves összehasonlításban az élelmiszer-ipari termelői (beszállítói) árak átlagosan 11,5 százalékkal növekedtek! Ez a növekedés elmaradt az élelmiszerek fogyasztóiár-növekedésétől, vagyis ismét az élelmiszeripar volt az inflációs spirál vesztese. Az élelmiszer-feldolgozók úgy gondolják, hiányzik a mezőgazdasági termelők és a feldolgozók összefogására való ösztönzés, s ebben a politikának is jutna szerep.