Szerdától lehet pályázni a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítésében és a kisgazdaságok életképességének megőrzésében, ezért hirdetjük meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatunkat – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: AM)
A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretén belül meghirdetett pályázati legfontosabb célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, melyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége. A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére, ezzel pedig akár a főállású árutermelő gazdaság létrehozása is célul tűzhető ki – emlékeztetett Nagy István.
A tárcavezető hangsúlyozta, az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet, a támogatás intenzitása pedig kiemelkedően magas, 85%
A forrás 25%-a önerő igazolása nélkül igényelhető, majd az ezzel történő elszámolást követetően újabb 25% előleg igénylésére lesz lehetőség. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a 10 ezer euró Standard Termelési Érték (STÉ) nagyságú üzemméretet. A felhívás és minden kapcsolódó tájékoztató és dokumentum a kap.gov.hu weboldalon érhető el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő szerekkel lehet védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate…
Tovább olvasom >NAK: a falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a falugazdászok…
Tovább olvasom >Új helyszínen az idei ÖKO Expo
Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >