Szerdától igényelhető az iskolatej-támogatás
Szerdától igényelhető az idei, szeptember 1. és október 31. közötti szállítási időszakra szóló iskolatej-támogatás – közölte a Vidékfeljesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az idén a VM 2010-hez képest kétszeresére, 800 millió forintra emelte a támogatást, amelyet mostantól a tejfeldolgozók is igényelhetnek.
A programban a támogatás segítségével tanítási napokon 2,5 deciliter tejet, vagy azzal egyenértékű ízesített tejkészítményt, ömlesztett sajtot kaphatnak az óvodások és az általános iskolások.
A településeket adóbevételük és hátrányos helyzetük figyelembevételével a rendelet három csoportba sorolja, ami alapján 20, 50 és 100 százalékos támogatást kaphatnak az iskolatej programra.
A kérelmeket személyesen vagy postai úton lehet benyújtani az igénylő székhelye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kirendeltségéhez.
Az idén 45 napra csökkent a korábban három hónapos kérelem-elbírálási határidő. Az MVH a hiánytalan és jogszerű támogatási kérelmekről a beérkezést követő 45 napon belül dönt, és haladéktalanul elrendeli a támogatás összegének átutalását. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >