Szerbiában kenyeret is lehet vásárolni hitelre
Egyre több kereskedelmi lánc teszi lehetővé Szerbiában, hogy a vásárlók ne azonnal, hanem akár csak egy évvel később fizessék ki a számlát, vagyis már a kenyeret és a tejet is meg lehet vásárolni hitelre – számolt be a legújabb hitelezési formáról több szerbiai gazdasági portál is a héten.
Néhány évvel ezelőtt a szerbiai lakosok bútorra és műszaki cikkekre vették fel hiteleiket. A gazdasági válság, a munkanélküliség magas aránya, az alacsony fizetések, az infláció, valamint a folyamatos drágulás miatt azonban manapság egyre többen vannak, akik a bevásárlás értékét is csak később fizetik ki, vagy részletekben törlesztik.
A Vecernje Novosti című szerbiai napilap adatai szerint tavalyhoz képest 10 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom az országban. A vásárlóerő csökkenését a boltok azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy lehetővé teszik a késleltetett fizetést.
„A kereskedelmi láncoknak a jelenlegi körülmények mellett a semminél kifizetődőbb, ha hitelt biztosítanak az ügyfeleknek. Ez semmiképpen nem jó a gazdaság fejlődése szempontjából, de szerencsére csak a magánvállalatok tesznek ilyen lépéseket, úgyhogy nem az állami költségvetésből kell elvonni eszközöket” – nyilatkozta a lapnak Aleksandar Stevanovic közgazdász.
A kereskedelmi láncok hiteleit összegezve a Vecernje Novosti és a Kamatica nevű internetes portál megállapította, hogy mindenhol lehet hitelbe vásárolni, csak a feltételek változók. Van olyan áruház, ahol 90 nap a türelmi idő, de olyan is, ahol 365 nap. Általában kamatmentes hitelről van szó, és nem szabják meg a vásárlás értékének sem a minimumát, sem a maximumát. (MTI, Markovics Annamária)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >