Szeptemberben megtorpant a GKI-konjunktúraindex javulása
Szeptemberben megtorpant a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének tavaly május óta tapasztalható, szinte folyamatos és markáns növekedése.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés legfrissebb eredményei szerint a fogyasztói és az üzleti bizalmi index egyaránt kissé csökkent.
Az üzleti várakozásokon belül az építőipar kivételével minden ágazatban pesszimistábbak lettek a várakozások. Az iparban ez a termelési kilátások romlása és a saját termelésű készletek emelkedése miatt alakult így. Az elmúlt időszak termelésének és a rendelésállományoknak a megítélése – ezen belül az exportrendeléseké is – azonban még kedvezőbb is lett, mint augusztusban. Az építőipari bizalmi index négy hónapja hibahatáron belüli mértékben változik – most éppen javult -, így ebben az időszakban valójában stagnálásról beszélhetünk. Szeptemberben romlott az előző három hónap termelési színvonalára, lényegében nem változott a rendelésállományra vonatkozó megítélés, s valamelyest javult a következő három hónapban foglalkoztatott létszámra vonatkozó várakozás. A kereskedelmi bizalmi index értéke – a júliusi-augusztusi növekedést követően – szeptemberben jelentősen visszaesett. Ez főleg a rendelésekre, kevésbé az eladási pozíció megítélésére vonatkozik. A kereskedelemhez hasonlóan a szolgáltatói bizalmi index is határozottan csökkent, amiben a romló üzletmenet mellett a forgalmi várakozások pesszimistább megítélésének van szerepe.
A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban javult, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban romlott, a lakosság körében pedig nem változott a munkanélküliségtől való félelem. Minden ágazatban erősödött kissé az áremelési szándék, de az építőiparban továbbra is az árcsökkenésre számítók vannak többen. A fogyasztók inflációs várakozása is erősödött. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a választások óta – a különböző bejelentések függvényében – nagyon hullámzó, szeptemberben erősen romló.
A fogyasztók 2009 májusa óta szinte folyamatosan emelkedő, majd a választásokkal is összefüggésben az idei nyárelőre különösen sokat javuló gazdasági várakozásai június legelején érték el csúcspontjukat, azóta némi ingadozás mellett stagnálnak. A szeptemberi enyhe romlás főleg a lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási képességének jövőbeli alakulásával kapcsolatos véleményekben érezhető.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >