Szeptemberben csak a kereskedelemben romlottak érdemben a kilátások
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is csak nagyon enyhén romlottak augusztushoz képest. Így a GKI konjunktúraindexének értéke a statisztikai hibahatáron csökkent. Sem a cégek foglalkoztatási tervei, sem a gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott. Az üzleti szféra áremelési tervei szerényen csökkentek, ugyanakkor a lakosság inflációs várakozása 18 havi csúcsára emelkedett.
A cikk a Trade magazin 2024/11. lapszámában olvasható.
Az első őszi hónapban nem változtak jelentősen a hazai üzleti szféra várakozásai. A GKI üzleti bizalmi index – július és augusztus után – szeptemberben is csak hibahatáron belül csökkent a megelőző hónaphoz képest.
Szeptemberben csak a kereskedelemben romlottak érdemben a kilátások, a másik három ágazatban nem következtek be jelentős változások. Továbbra is az építőiparból érkeznek a leginkább kedvezőtlen jelzések. Az iparban a rendelésállomány értékelése határozottan, a saját termelésű készletek megítélése enyhébben romlott, viszont a következő három hónapra vonatkozó termelési kilátás érezhetően javult. Az építőiparban a rendelésállomány értékelése romlott, míg a foglalkoztatási várakozások kedvezőbbé váltak. A kereskedelemben az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség és a készletek értékelése enyhén, a következő három hónapban várható megrendelések értékelése számottevően romlott. A szolgáltató ágazatban egyik tényező esetében sem következett be jelentős elmozdulás az előző hónaphoz képest.
A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága szeptemberben lényegében nem változott augusztushoz képest. S nem sokat módosult a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése sem. Az áremelési tervek csak nagyon szerény mértékben csökkentek.
A GKI fogyasztói bizalmi index – a januári–februári jelentős kilengés után – a március–szeptemberi időszakban alig változott. Az index az aktuális hónapban a statisztikai hibahatáron belül csökkent augusztushoz képest. E mutató alakulásának elsődleges mozgatója az, hogy a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése szeptemberben az előző havival összehasonlítva érezhetően romlott. Ugyanakkor az elmúlt 12 hónapban tapasztalt saját pénzügyi helyzetet, a következő 12 hónapra vonatkozót pénzügyi kilátást, illetve az ország következő egy évben várható gazdasági helyzetét stagnálónak értékelték. A lakosság inflációs várakozása szeptemberben meglehetősen magasra emelkedett, ezzel e mutató 18 havi csúcsára jutott fel. A munkanélküliek számának várható alakulását illető kilátás 5 havi csúcsra emelkedett.
//
Kapcsolódó cikkeink
Májusban csökkent a GKI konjunktúraindexe, tovább esett a cégek inflációs várakozása
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (az EU támogatásával végzett) felmérése szerint májusban a…
Tovább olvasom >Áprilisban enyhén nőtt a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >