Szeptember 29. a kávé világnapja: ezek a legújabb kávéfogyasztási trendek
Nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ egyik legkedveltebb itala a kávé, hiszen naponta 3 milliárd csészényi fogy belőle. Szeptember 29-én, a népszerű élénkítő ital világnapján a kávéfogyasztás legújabb trendjeiből szemezgettünk.

Naponta 3 milliárd csészényi fogy belőle
1. Hidegen is szeretjük
Nemcsak a szupermarketek polcain, de a kávézók itallapjain is egyre több hideg kávéváltozattal találkozhatnak az ital kedvelői, és egyre többen keresik is ezeket a változatokat. A fogyasztásra kész (ready-to-drink) jegeskávék mellett a frissen főzött kávéknál is hódít a hideg szervírozási mód. A jegeskávék hagyományos elkészítésétől merőben eltérő Cold Brew módszernél hideg vizet használnak az elkészítéshez, a Flash Brew esetében viszont forró vizet öntenek a kávéra, majd gyorsan lehűtik.
2. Növekvő egészségtudatosság
Már régóta megfigyelhető, hogy a fogyasztók az italok esetében is az egészségesebb alternatívákat keresik, és ezt a trendet a koronavírus-járvány csak felerősítette. Az üdítő italok helyett egyre többen keresik a jeges kávékat, melyek frissítenek és a koffeinnek köszönhetően lendületet is adnak. Ennek a trendnek is köszönhető, hogy a folyamatosan nő az egy főre jutó kávéfogyasztás, jelenleg Magyarországon évente átlagosan 3,1 kg kávét iszunk meg fejenként, és ezzel a világranglista 24. helyét foglaljuk el. (A világelső finneknél 9,6 kg/fő/év a mennyiség).
3. Vágy a különleges ízekre
A kávés italokkal szemben is folyamatosan nőnek az elvárások, ez vonatkozik az ital elkészítéséhez használt kávé minőségére, de a többi alapanyagra is. Ma már a fogyasztók sokszor nem elégszenek meg egy sima cappuccinóval, hanem keresik növényi tejjel készült verziókat és az ízek terén is változatosságra vágynak. A különleges ízek elterjedése is azt mutatja, hogy sütemény, édesség helyett egyre inkább ezekkel a finomságokkal kényeztetjük magunkat, például sós karamellás vagy rumos dió ízű jegeskávékkal.
4. Fontos az íz és a minőség, de a fenntarthatóság is
A fogyasztók vásárlási döntéseiknél nagyon komolyan figyelembe veszik azt, hogy az adott márka mennyire fenntartható módon állítja elő a terméket, mennyire etikusan működik. És ez nemcsak magára kávétermesztés módjára vonatkozik, hanem a teljes ellátási láncra, beleértve például a csomagolt jegeskávéknál a csomagolóanyagot. A világon kapható, fogyasztásra kész kávéitalok több mint 30%-a a végtelenszer, 100%-ban újrahasznosítható aludobozban kerül forgalomba, és folyamatosan nő ennek a csomagolóanyagnak a térnyerése.
5. Nem csészében, hanem csomagolva
Kávénkat többségében otthon vagy munkahelyünkön isszuk meg, de egyre több kávét iszunk útközben, munkába menet, esetleg kávézókban. Jelenleg már az összes mennyiség egyötöde fogy elviteles, azaz ’on-the-go’ kiszerelésben, hiszen így bárhova magunkkal vihetjük kedvenc koffeines frissítőnket.
Kapcsolódó cikkeink
Trump új vámstratégiája átrajzolhatja a kávé- és kakaókereskedelem globális térképét
Vámmentességet élvezhetnek a jövőben a trópusi mezőgazdasági termékek – például…
Tovább olvasom >Starbucks: vége a csak elvitelre szóló kávézóknak – visszatérés a vendéglátás melegségéhez
Radikális stratégiai váltásba kezd a világ legnagyobb kávézólánca: a tőzsdén…
Tovább olvasom >Specialty kávé: új hullám a csészében
A kőolaj után a világ második legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméke…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >