Szeptember 20-21-én rendezik meg a Szántóföldi Napokat
Az idén szeptember 20-21-én rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) közreműködésével a II. NAK Szántóföldi Napokat és az AgrárgépShow-t Mezőhegyesen – közölték a szervezők képviselői szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy a rendezvénynek 42 hektáros területen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kiállítási centruma ad otthont, a belépés ingyenes. A rendezvényen lesznek a többi között fajtabemutatók, valamint a mikro- és demóparcellás növénytermesztési bemutatók.
Harsányi Zsolt, a Megfosz elnöke hozzátette, hogy a kétnapos szabadtéri kiállításon a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata lesz megtekinthető. A látogatók a legmodernebb betakarító és egyéb szántóföldi munkákat elvégző eszközöket működés közben figyelhetik meg.
A rendezvényt az agrárkamara és a Megfosz közösen szervezi, erről a sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást is aláírtak.
Az agrárkamara elnöke kiemelte, hogy az NAK az első szántóföldi napokat tavaly nyár elején rendezte meg 39 hektáros területen, Mezőfalván, több mint 130 kiállítóval, a rendezvény látogatóinak száma a várakozásaikat felülmúlva, meghaladta a 15 ezret.
Elmondta, a rendezvényen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek fontos és naprakész információkat, amelyek segítik őket a döntések meghozatalában.
Harsányi Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tavaly a mezőgazdasági gépforgalom értéke Magyarországon mintegy 170 milliárd forintra rúgott, az idén 5-10 százalékos növekedésre számít. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >