Szépségünnep: Sikerrel zajlott a 3. Beauty Expo
A szeptember 6-án, Budapesten megrendezett 3. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo idén is hatalmas sikert aratott, több mint 70 kiállító és közel 4000 látogató részvételével. A Millenáris B épületében tartott rendezvényen a szépségipar legnépszerűbb márkáinak képviselői és hírességek várták az érdeklődőket izgalmas programokkal, színpadi beszélgetésekkel és ajándékokkal.
A szépségnap különlegessége, hogy nemcsak a márkákkal, hanem olyan hírességekkel is találkozhattak az érdeklődők, akik vállalkozóként maguk is szereplői a hazai beauty szcénának. Ilyen szerepben lehetett találkozni többek között Liluval, a Body+ME és a Shaveology alapítójával, Rubint Rékával, az Alakreform termékek megálmodójával, valamint Ördög Nórával, a Nora Beauty alapítójával, akinek márkája új arcápolási termékekkel is debütált az expón.
A rendezvény iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a rendezvény látogatószáma megközelítette a 4000 főt, egyértelművé téve, hogy az esemény mára a szépségipar egyik kiemelkedő eseményévé vált Magyarországon.
A látogatók nemcsak a standok kínálatát fedezhették fel, a színpadon zajló előadásokat is érdemes volt figyelemmel kísérni. Előadott többek között Bauer Évi a Krémmánia, Magyarország meghatározó szépségápolási közösségének főszerkesztője, Rácz Judit kozmetikai vegyész, dr. Tamási Béla bőrgyógyász és a világinnovációt jelentő dezodor-újratöltő automata, a Respray alapítói is.
Idén először volt lehetőség garantált ajándékcsomagok megvásárlására, melyek rekordidő alatt el is keltek. A Ruby és Peach fantázianevű csomagokat választók 25 ezer forint értékű goodie baggel gazdagodtak, míg a White csomagok tulajdonosai 10 ezer forint értékű ajándékokat kaptak. Emellett a kiállítók standjainál is számtalan értékes nyereményt, termékmintát és teljes kiszerelésű terméket szerezhettek be azok is, akik az ingyenes regisztrációt választották az eseményre.
Izgalmas programok várták a látogatókat a színpadon is: délelőtt szakmai program,
délután nagyközönségnek szóló beszélgetések
„Az idei Beauty Expo minden várakozásunkat felülmúlta. Tavaly, az első alkalom után azt láttuk, hogy a Millenáris G épületét azonnal kinőtte az esemény, és most úgy tűnik, a Millenáris Nagycsarnokával sem történt másként. Az előregisztráció során tapasztalt hatalmas érdeklődés, majd a rendezvényen részt vevő több ezer látogató megerősített bennünket abban, hogy a Rossmann x Krémmánia Beauty Expo mára a hazai szépségipar legfontosabb találkozóhelyévé vált. Ennek megfelelően tervezünk az eseménnyel a jövőben” – értékelte az eseményt Varga Anita Ágnes, a Rossmann Magyarország Kft. marketingvezetője.
„Amellett, hogy szakmai szemmel nézve is nagyon büszkék vagyunk az eseményre, amiatt is nagyon szeretjük, mert mindig nagyon jó érzés személyesen is találkozni a felhasználóinkkal, illetve a szépségápolás iránt érdeklődőkkel. A nemrég megújult Krémmánia saját standdal is jelen volt az eseményen, ahol sok látogatónkkal tudtunk személyesen is beszélgetni a nap folyamán” – hangsúlyozta Bauer Évi, a Krémmánia főszerkesztője.
„Ez az esemény ismét bebizonyította, hogy mekkora ereje van a szépségápolás iránti közös szenvedélyünknek. Nagy öröm, hogy egy olyan rendezvényen találkoztunk a felhasználóinkkal, amely a piac két olyan meghatározó szereplőjének, mint a Rossmann és a Krémmánia együttműködéséből született meg. Rendkívül hálásak vagyunk a személyes találkozásokért és a pozitív visszajelzésekért, melyek megerősítenek minket abban, hogy továbbra is elkötelezetten dolgozzunk a közösségünkért” – emelte ki Kenyhercz Kinga, a Central Média női digitális portfólió lapigazgatója.
A 3. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo sikere egyértelművé tette, hogy a szépségápolás iránti érdeklődés Magyarországon töretlen, és hogy a Rossmann piaci szereplőként, a Krémmánia pedig a leghitelesebb hazai szépségápolással foglalkozó fórumként továbbra is kiemelt szerepet játszik a hazai szépségpiac alakításában.
(x)
Kapcsolódó cikkeink
A növényi alapú jövőért felhagy a hústermékgyártással a Gruppo Tonazzo
Az olasz Gruppo Tonazzo bejelentette, hogy az év végéig felhagy…
Tovább olvasom >Az ökológiai gazdálkodás az agrár-fenntarthatóság kulcsa és vezető modellje
Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a…
Tovább olvasom >Növényi alapú pop-up üzletet nyitott az Impossible Foods Chicagóban
Impossible Quality Meats néven nyitotta meg az Impossible Foods pop-up koncepcióját Chicago Uptown…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új irány a haszonjárműveknél: a Transporter és az ID. Buzz formabontó újdonságai
A Volkswagen Transporter hetedik generációja újraértelmezi a klasszikus haszonjármű fogalmát,…
Tovább olvasom >Rekordösszegű adomány a P&G paralimpikonokat támogató kampányában
Több mint húszmillió forint gyűlt össze A Mindennapok Bajnokai elnevezésű…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >